Rossz hírek

Sziasztok!

Sajnos rossz híreket kell közölnöm veletek, ugyanis arra az elhatározásra jutottam, hogy nem folytatom a 'Try to be happy'-t. Hogyha nagyon őszinte, akarok lenni veletek, akkor elmondom, hogy nekem nem tetszik, ahogy magát a történéseket alakítottam, és így sajnos ihletem sincs a folytatáshoz. Talán egyszer befejezem, talán nem.
Megeshet, hogy a jövőben még olvashattok tőlem One Direction fanfictiont ezen a blogon.

Puszi:
Nia

2. fejezet - Try to be happy

Sziasztok! 

Nem tudom, hogy maradtak-e még olvasóim, de remélem hogy igen, ugyanis itt a második rész. Nagyon sajnálom, hogy még csak most sikerült megírni, és kitenni. A következővel igyekszem.:)

Puszi: Nia

Jó éjt! xx

Nem igazán tudtam, hogy mit vegyek fel az esti találkánkra. Ha nagyon őszinte akarnék lenni, abban sem voltam biztos, hogy Harry ezt nem csak egy viccnek szánta. Mivel csak egy Nando’s-ba megyünk így nem éreztem értelmét, hogy nagyon kicsípjem magam. Miközben lét felső között hezitáltam Tomi hívott fel,

- Szia! Mit csinálsz ma este? – kérdezte, és a hangjából ítélve nagyon vidámnak tünt.

- Szia Tomi! – kicsit hezitáltam, hogy mit mondjak neki, mert az igazat egyáltalán nem akartam. – Apát meghívták valami fotókiállításra és elkísérem. – A fotó kiállításos rész igaz, és meg is hívott, hogy menjek vele, de nemet mondtam.

- Jó neked. Akkor majd holnap beszélünk. – mondta még mindig vidáman, és nagyon kíváncsi voltam, hogy mi a boldogsága oka, de mire kérdezni akartam már kinyomta a telefont. Érdekes. Nem akartam sokáig ezzel foglalkozni, inkább visszatértem a készülődéshez. Egy hosszított fazonú kék felsőt és egy fekete cicanadrágot vettem fel fekete balerinacipővel. Szokás szerint nagyon halványan festettem ki magam, a hajamat pedig hullámosan, leeresztve hagytam.

8 óra előtt néhány perccel a Nando’s előtt várakoztam, és a kezemben az autógramm kártyát forgattam, és nézegettem. Még csak most vettem észre, hogy Niall aláírása fölé egy apró korona van rajzolva. Miközben a kártyát nézegettem megállt előttem egy srác, aki biztos, hogy nem Harry Styles volt, de tudta a nevem.

- Szia! Te vagy Aria ugye?

- Igen. Ismerjük egymás? – miközben ezt kimondtam elég sok féle válasz lehetőség futott át az agyamon.

- Személyesen még nem találkoztunk. Josh Devine vagyok, a One Direction dobosa. Harry említette, hogy mára meghívott ide egy lányt, de sajnos az utolsó pillanatban közbejött neki valami, így mivel tudta, hogy úgyis ide jövök kajálni a haverokkal velem üzent. Idézem, - előkapta a telefonját, és azt nyomkodta körülbelül 10 másodpercig, majd folytatta – „Sajnálom, hogy nem tudtam elmenni, legközelebb bepótoljuk.” Kacsintós smileyval a végén. – mosolygott rám Josh, nekem pedig ötletem sem volt, hogy mit mondjak.

- Hát... mondd meg neki, hogy semmi baj. – néhány másodpercig csak álltunk egymással szembe, és szerintem ő se, és én sem tudtuk, hogy most mit kéne mondanunk, végül ő törte meg a kissé kínos csendet.

-  Ha más úgy is itt vagyunk, és nekem a haverok lemondták a ma estét bemehetnénk enni valamit, mert személy szerint éhen halok. – nevetett, mire én csak elmosolyodtam.

- Oké, menjünk. – Bementünk, majd rendeltünk, és leültünk egy kissé félreeső asztalhoz. (Én nem akartam hagyni, hogy ő fizesse ki az én vacsorámat is, mivel nem is ismertük egymást, így ezen kicsit viccesen vitatkoztunk, de nem hagyta magát, szóval elmondhatom magamról, hogy meghívattam magam egy idegen sráccal vacsizni.) Rengeteget beszélgettünk, vagyis inkább Josh mesélt viccesebbnél viccesebb sztorikat minden féléről, amin én nagyon jól szórakoztam. Percről percre egyre jobban megkedveltem, és egyáltalán nem bántam, hogy Harry helyett vele töltöttem az estét. Már majdnem 10 óra volt, mire kijöttünk.

- Esetleg megkaphatom a telefonszámod? – kérdezte, amire én azonnal igent mondtam. Miután számot cseréltünk, Josh haza is akart vinni, de ezt nem hagytam. Apa szerintem idegösszeomlást kapna, ha megtudná, hogy ma egy olyan sráccal vacsiztam, akit eddig még nem is ismertem. Ráadásul úgy tudja, hogy Tomival töltöttem a ma estét. Szóval végül busszal mentem haza. Amikor benyitottam a bejárati ajtón baljós előjelnek találtam, hogy nem csak apa, de Tomi is a nappalinkban ücsörög, és minden bizonnyal rám vártak.

-  Merre jártál Aria? – kérdezte apa, majdhogynem fenyegető hangsúllyal. Először Tomira nézett, aki tőle elég szokatlan módon eszméletlen komoly arccal nézett rám, válaszra várva.

- Ööö…vacsoráztam.

- De nem Tomival. – mondta apa, úgy, hogy tudtam belőle, hogy el kell mondanom neki az igazat, addig úgysem hagy békén. Szóval elmeséltem nekik az egészet, bizonyítékként még az dedikált képet is megmutattam nekik, és úgy néztek ki, mint akik hisznek nekem, szóval hamar leszálltak a témáról. Még egy kicsit beszélgettem Tomival (tulajdonképpen elmondtam neki mindent a ma estével kapcsolatban), szinte már fenyegetett, hogy mondjak el neki mindent, amiket Josh mondott, így már majdnem éjfél volt, mire hazament. (Igen, nálunk a „kicsit beszélgettünk” majdnem két órát jelent) Ezután lementem egy kis nasiért a konyhába, ahol apával találkoztam.

- Komoly a dolog ezzel a sráccal, akivel ma találkoztál? – kérdezte szinte azonnal, ahogy beléptem a konyhába.

- Nem, még csak ma találkoztunk először. – Még nem igazán volt komoly barátom, sőt még barátom is csak egy volt, akivel mindössze 2 hétig jártunk, szóval apa egy kicsit aggódik ezen. Teljesen megértem. Múltkor a nagymamámmal beszélgettünk arról, hogy mennyire idegőrlő neki engem is nevelni, dolgozni, és mindeközben most alakulóban van valami kapcsolata egy másik orvossal a kórházból, bár erről én hivatalosan nem tudok, de valószínű, hogy a ma esti fotókiállításon vele volt. Ezek után apa nem kérdezett mást. Én kivettem egy vaníliás jégkrémet a fagyóból, majd felmentem a szobámba. Azon kaptam magam, hogy alvás helyett csak Joshon és a ma estén jár az eszem, és még a tweetjeit is elolvastam, amikor kaptam egy smst ezzel a szöveggel: Jó éjt! xx Josh D

Az egyszerű, rövid smst olvasva majd’ szívrohamot kaptam, olyan hevesen vert a szívem, és szerintem még el is pirultam. Nem tudtam, hogy erre most kéne-e válaszolnom, de úgy döntöttem, hogy illedelmes leszek, és válaszolok neki, akármit fog ezután gondolni. Mindössze 3 szót írtam be, de miután megnyomtam a küldés gombot még hevesebben vert a szívem, bár nem hittem, hogy ez egyáltalán lehetséges. Körülbelül 5 percig vártam a válaszra, de nem jött, de talán ez nem is meglepő, hiszen erre mit írhatott volna? Szerintem semmit. Végül mosolyogva feküdtem le aludni. Nincs mentség totálisan beleszerettem Joshba, és remélem, (nagyon úgy tűnik), hogy nem viszonzatlanul.

1. fejezet - Try to be happy

Koncert és dedikálás

Fáradtan, és kedvtelenül készültem az esti One Direction koncertre. Nem sok kedvem volt hozzá, főleg úgy,
hogy alig aludtam valamit az éjszaka a tegnap este olvasottak után. Kaptam egy üzenetet Pollytól, az egyik legnagyobb ellenségemtől a suliban. Ő az oka annak, hogy a többiek nem akartak velem barátkozni. Ez így megy a mi sulinkban. Ha Polly egy kicsit sem kedvel, akkor a többiek már nem is mernek barátkozni veled, mivel akkor ő is ki lesz utálva. Furcsa, de így megy. Már teljesen megszoktam. Nem igazán értem, hogy miért, de Polly tegnap küldött nekem egy üzenetet Facebookon, miszerint „lemaradtam James Lockról”. Azt tudtam, hogy két hete összejöttek, de nem igazán értettem, hogy miért írta le ezt nekem Polly. Az igaz, hogy első évben teljesen bele voltam zúgva Jamesbe, de melyik lány nem? Már egyáltalán nem érzek itt, és elfogadtam, hogy semmi esélyem nincs nála. Polly üzenetét megpróbáltam teljesen figyelmetlenül hagyni, de nem sikerült. Ettől függetlenül egyre jobban vágytam a koncertet. Úgy álltam hozzá, hogy kikapcsolódom, és egy jót szórakozok a legjobb barátommal. Apám kivételesen itthon volt egész nap, mivel kivett egy szabadnapot. Délelőtt elmentünk moziba, majd étteremben ebédeltünk. Ritkán van szabadságon, de ha kivesz akár egy napot is, csak azért, hogy pihenjen egy kicsit, akkor azt általában együtt töltjük.
Nem igazán tudtam, hogy mit kellene felvennem a koncertre. Abban biztos voltam, hogy azt a pólót, amin a 1D van tuti, hogy nem. De azon kívül nem tudtam, hogy mennyire kellene elegánsnak lennem, de végül az egyszerű és megszokott farmer-póló összeállítást választottam. A sminkemet sem vittem túlzásba, csak a szokásosat, plusz még egy kevés szájfényt. Elköszöntem apától, majd átmentem a szemben lévő házhoz, ahol Tomi lakik. Becsengettem, majd a legjobb barátom már ott is termett a kapuban.

- Indulhatunk? – kérdezte. Szerintem már az előtérben ácsorgott, és csak arra várt, hogy becsengessek végre.

- Persze. – mosolyogtam rá, majd beszélgetve elindultunk a legközelebbi buszmegálló felé. Végig beszélgettünk, mármint én hallgattam, Tomi pedig minden félét mesélt a One Directionról. Nagyon fel volt pörögve, még szinte soha nem láttam ilyen izgatottnak egy koncert miatt. Sok infót elmondott, amiket eddig nem olvastam sehol. Azt tudtam, hogy Niall, a banda ír tagja feleségül vette Sophia hercegnőt, és ezzel kapcsolatban szinte mindent tudok és olvastam, mert a hercegnőt tartom a példaképemnek. De a többi bandatagról szinte semmit nem tudtam. Mikor odaértünk a Wembley Stadionhoz már rengetegen voltak, és már engedtek is be minket a stadionba. Egészen közel a színpadhoz, az 5. sorba szólt a jegyünk. Körülbelül még 20 percet kellett várni, mire leoltották a fényeket, és elkezdődött a kis videó, majd megérkezett a színpadra a 1D mind az 5 tagja. Hatalmas lett a hangzavar, szinte mindenki sikítozott. Elkezdték énekelni a dalokat, én pedig egyre jobban élveztem a koncertet. A Little Thing-nek a szövegét még én is tudtam kívülről, mert azt a számukat kifejezetten szerettem, szóval azt én is énekeltem a tömeggel együtt. Hamar elszállt a két órás koncert.

- Holnap lesz egy dedikálás. Eljössz arra is? – kérdezte Tomi, miközben már hazafelé tartottunk.

- Nem igazán tudom. Nem nagyon szeretek sorban állni, főleg egy olyan zenekar miatt, akikért nem is rajongok.

- Léci, léci, lécii. – könyörgött. Ilyenkor olyan, mint egy 3 éves kisgyerek. – Csak azok mehetnek, akiknek jegyük volt mára.

- Oké, legyen. Elmegyek veled oda is. – mondtam, mielőtt belegondoltam abba, hogy legalább 10000 ember volt ma. Amikor hazaérkeztem már 9 óra volt. Apa rendelt pizzát vacsorára, és azt ettük meg a kanapén ücsörögve tévénézés közben. A P.S I Love you című filmet néztük, amin ismét sírtam, pedig már legalább kétszer láttam. A film után visszavonultam a szobámba. Nem volt túl nagy házunk. Két hálószoba volt, az egyik a földszinten, az az apámé, a másik pedig a tetőtérben. A tetőtérben csak az én szobám van, és egy fürdőszoba. A szobám nincs túlzsúfolva, csak a szükséges bútorok vannak benne, semmi más extra dolog. A falon néhány fénykép lóg, az egyiken én vagyok Tomival, a másikon apával, a harmadikon pedig az egykori röplabda csapatom. Imádtam röplabdázni, de miután Bristolból ide, Londonba költöztünk abbahagytam. Felkerestem az iskola csapatát, de ugyan úgy, mint máshol, ott sem fogadtak be, így két edzés után otthagytam, másik iskolába pedig nem akartam jelentkezni a csapatba. Még egy kicsit böngészgettem az interneten, ahol találtam egy cikket arról, hogy Harry Stylesnak megint volt egy röpke kalandja valami modellel, aki miatt szakított a modell barátnőjével. Számomra kicsit beképzeltnek, és igazán nőcsábásznak tűnik a pasi, aki ráadásul csakis modell lányokra figyel fel. Nem szívesen kezdenék egy olyannal, mint ő, ráadásul esélyem sem lenne nála, mivel nem vagyok modell. Kicsit felidegesítettem magam ezen a cikken, és nem értettem, hogy miért vannak tini lányok tízezrei oda ezért a fiúért. Azon kívül, hogy egész helyes, és jó hangja van semmi különleges nincs benne.

Reggel 6-kor a telefon csörgésére ébredtem. Tomi hívott, hogy minél hamarabb menni kéne a dedikálásra, hogy ne legyen hosszú sor. Nem akartam lemondani, hiszen ismét hallottam a hangján, hogy mennyire izgatott. Gyorsan elkészültem, majd megreggeliztem, és már mentem is Tomiékhoz, aki ismét már a kapuban várt.

- Nem arról volt szó tegnap, hogy nem lesz hosszú sor? – vontam kérdőre legjobb barátomat.

- Nem, én ezt nem mondtam. Csak azt, hogy azok mehetnek, akiknek tegnapra jegyük volt. – mosolygott, én pedig csak a fejemet ráztam. Amikor odaértünk már elég hosszú volt a sor. Körülbelül 45 percet vártunk, mire bejutottunk. Mind az öten egy hosszú asztalnál ültek, és mosolyogva fogadták a rajongókat. Tomi ment elől, és ő nagy lelkesedéssel pacsizott, és készített közös képet a tagokkal. Azt hiszem, hogy Liam volt az, aki szélen ült. Udvariasan köszönt, és mosolygott. Aláírt egy lapot, amit továbbadott a mellette ülő Zaynnek.

- Szia! Hogy hívnak? Sokat álltatok sorba? – kérdezte mosolyogva. Nagyon aranyosnak és barátságosnak tűntek, bár nem tudtam eldönteni, hogy tényleg érdekli-e, vagy csak azért kérdezi, mert kedves akar lenni a rajongókkal. Én nem igazán szeretek bunkó lenni, így vele sem voltam az.

- Szia! Aria vagyok. – A vezetéknevemet nem óhajtottam közölni vele, hisz tudtam, hogy 5 perc múlva már arra sem fog emlékezni, hogy találkoztunk. – Elég sokat, majdnem egy órát.

- De megérte, nem? – kérdezte, amire én csak mosolyogtam, és bólogattam, majd továbbléptem az asztal közepén ülő Niallhöz. Ő is mosolygott és köszönt, de ezen kívül nem mondott semmit. Aláírta a papíromat, majd mehettem is tovább Louis elé.

- Szia! Hogy hívnak? Hogy tetszett a tegnapi koncert? – kérdezte tőlem ő is mosolyogva. Kezdtem úgy érezni, hogy meg van nekik mondva az, hogy a legtöbb rajongótól kérdezzék meg a nevét, és még valamit a tegnap estével/mai nappal kapcsolatban. Ennek ellenére udvariasan válaszoltam neki is.

- Szia! Aria vagyok. – mosolyogtam. – Nagyon élveztem.

- Nagyon szép neved van. – bókolt, amitől én egy kicsit elpirultam, majd egy halkan megköszöntem, és odaléptem az utolsó bandataghoz, Harryhez.

- Én esetleg megtudhatnám a teljes nevedet? – kérdezte szemtelen mosollyal az arcán. Először nem akartam elmondani, de végül megtettem.

- Aria Foster. – Harry erre csak mosolygott, majd hosszasan írt valamit a papíromra.

- Örültem a találkozásnak, és remélem, hogy még látjuk egymást. – mosolygott ugyan azzal a szemtelen mosollyal, mint az előbb, és a kezembe adta a kis autógrammos kártyát. Lementem az emelvényről, és megkerestem Tomit.

- Mehetünk? –kérdeztem tőle, amire ő csak bólintott. Hazafelé úton végig arról áradozott, hogy mennyire örül a 1D-vel való találkozásának, én pedig csendben hallgattam. Csak otthon vettem észre, hogy az autogramkártyán nem csak az aláírásuk, hanem egy rövidebb üzenet is rajta van.

Este 8, Baker Streeti Nando’s? Én ott leszek, és várni foglak. Harry S.

Nem szóltam erről senkinek, még Tominak sem, de úgy döntöttem, hogy elmegyek. Kíváncsi voltam, hogy vajon mit akar tőlem Harry Styles, vagy, hogy egyáltalán tényleg el fog e jönni. 

Sziasztok!

Meghoztam a történet első fejezetét. Remélem, hogy elnyerte a tetszéseteket. Ez egy kicsit hosszabb lett, mint a tőlem megszokott fejezetek, így kíváncsi lennék arra, hogy maradjak az eddigi, rövidebb fejezeteknél, vagy írjak ilyen hosszúakat?

Kíváncsian várom véleményeteket.

Prológus

Sziasztok!
Meghoztam az új történetem bevezetését. Kíváncsi vagyok rá, hogy lenne-e igény a folytatásra, mert ha nincs, akkor nem ézem értelmét folytatni. :)
Jó olvasást! :)
Puszi: Nia

Prológus

Reggel fáradtan másztam ki az ágyból. Megreggeliztem, majd bevonultam a fürdőszobába. Az ajtót nem zártam be, mivel ismét egyedül vagyok itthon, de ezt már kezdem teljesen megszokni. Egyedüli gyerek vagyok, az édesanyám még csecsemőkoromban elhagyott. Apa azt mondta, hogy még nem volt felkészülve az anyaságra, ezért ment el. Édesapámmal élek egy kis kertes házban London egyik külvárosi részében. A nagymamám mindig azt mondogatja, hogy nagyon hasonlítok anyámra, de én ezt se megerősíteni, se cáfolni nem tudom, ugyanis soha, egyetlen egy képet sem láttam róla. Mikor belenézek, a tükörbe sokszor gondolkodok azon, hogy vajon hogyan is néz ki, és most is ugyan így tettem. Hosszú, sötétbarna, hullámos hajam kicsit kócosan omlik a vállaimra. Kékeszöld szemeim alatt halvány karikák vannak az álmosságtól, mivel éjszaka ismét csak forgolódtam, és nagyon nehezen tudtam elaludni. Hideg vízzel megmostam az arcom, hátha attól egy kicsit éberebb leszek, majd fogat mostam, és korrektorral elfedtem apró bőrhibáimat. Szerencsére nem voltam olyan pattanásos, mint korombeli társaim többsége, így nem kentem magamra egy kiló sminket, csak éppen annyit amennyire szükségem van. A korrektoron kívül csak nagyon szolidan, egy kis szempillaspirált használtam. A fürdőszabában eltöltött idő után kinyitottam a szekrényem. Nem gondolkoztam sokat azon, hogy mit vegyek fel. Kivettem egy egyszerű kék felsőt, és egy farmert a szekrényből, majd felöltöztem. Minden reggel direkt úgy indultam el az iskolába, hogy éppen hogy beérjek csengetésre. Nem szerettem órák előtt a termekben lenni, mert az osztálytársaim akkor valószínűleg szekáltak volna valamivel. 30-an vagyunk az osztályba, ezek közül csak egy fiúval vagyok jóba, akit ugyan úgy kirekesztettek, mint engem, bár nem ugyan olyan okok miatt. Engem azért, mert később érkeztem az osztályba, és nem fogadott be senki a baráti körébe, Tomit kivéve, akit azért nem fogadtak be, mert buzi. Ő azonnal elkezdett velem barátkozni, amikor mindenki elutasított, és nagyon jó barátok lettünk. Megtanultuk, hogy ne figyeljünk az osztálytársainkra, és így tökéletesen meg vagyunk ketten, mint a szürke kisegerek az iskola további 700 tanulója mellett. Néha szoktak rólunk pletykálni, de már azokról sem veszünk tudomást.

Ebédidőben Tomival ültem az ebédlő egy kis eldugott zugában, és mint általában minden féléről beszélgettünk, amikor felhozta a koncertet.
- Jut eszembe. A One Directionnak koncertje lesz egy hónap múlva, és én nagyon szeretnék elmenni, de nem akarok egyedül. Tudom, hogy nem igazán szereted őket, de ez csak egy koncert. Eljönnél velem? – Igaz, tényleg nem szeretem a 1D-t, de Tomi már a kezdetektől imádja őket.
- Ha nagyon muszáj elmegyek. – mosolyogtam rá, mert akkor még nem tudtam, hogy ez a koncert mennyire meg fogja változtatni az életem. 

14. fejezet (Befejező rész)

Sziasztok!

Hát itt van, megérkezett a befejező rész. :) Remélem, hogy tetszik. Nagyon örülnék néhány véleménynek. :)) Miel a szavazás nem igazán működott, mert valami baj volt vele, úgy döntöttem, hogy a másik történet ezzel lesz kapcsolatos, és a fejezet végén a Harry szemszögöt már nevezhetjük az új történet bevezetőjének. :)

Remélem mindenki elégedett a befejezéssel. :)

Jó olvasást!

Puszi: Nia

Happy end?

Már eltelt két év azóta, hogy a Niall belecsöppent az életembe. Voltak bonyodalmak, de ezeket már mindenki kezdi elfelejteni. Nagyon sok olyan dolog van, amire szívesen visszaemlékszem az elmúlt két évből, de van olyan is, amire egyáltalán nem szeretek visszagondolni. Az egyik ilyen esemény a 18. születésnapom, és az utána lévő időszak, amikor nem találkozhattam Niallel. Legalábbis nem lett volna szabad, de hála Josephnek ritkán, de azért tudtunk találkozni, és helyrehozhattuk a kapcsolatunkat, és ez idő alatt Harryvel is jó barátságba kerültem. Körülbelül 3 hónappal a 18. születésnapom után történt, hogy apám közölte velem, tudja, hogy találkozgatok Niallel. Először azt hittem, hogy még jobban meg fogja tiltani azt, hogy találkozzunk, de szerencsére ez nem így történt, sőt, azt is mondta, hogy ha tényleg ennyire szeretem Őt, akkor neki nincs a kapcsolatunk ellen kifogása. Kicsit meg voltam lepődve, hogy ha így gondolja, akkor eddig miért tiltotta, amire annyi volt a válasz, hogy kíváncsi volt rá, hogy mennyit „merek kockáztatni egy fiúért”. Szóval szerencsére nyilvánosan is találkozhattam Niallel, és két héten belül már hivatalosan is egy pár voltunk.

2013. május 7.-e életem egyik legszebb napja. Az egész nap szinte teljesen rutinszerűen telt, egészen délután 4-ig, amikor Niall felhívott, hogy visszajött Londonba, és este elmegyünk valahová, de azt nem mondta el, hogy hova. Nagyon vártam az estét. Kíváncsi voltam, hogy vajon miért nem mondja el, hogy hová megyünk. Egyszerűen öltöztem fel, nem túl elegánsan. Egy ujjatlan felső, egyszerű nadrág. A hajamat kivasaltam, és leengedve hagytam, majd egy nagyon halvány sminket tettem fel.  Mikor Niall megérkezett azonnal elkezdtem faggatni.

- Hova megyünk?

- Meglepetés, de azt elmondom, hogy az egyik kedvenc helyedre. – Ezzel nem sokat segített, mivel elég sok kedvenc helyem van Londonban. Amikor megláttam a Big Bent, majd a háttérben a London Eyet már szinte azonnal tudtam, hogy merre tartunk, és tényleg ez volt az egyik legkedvencebb helyem Londonban.

- London Eye? – kérdeztem Niallt.

- Talán. - mondta, és a mosolyából szinte azonnal tudtam, hogy igazam van.

Amikor kiszálltunk a kocsiból azonnal elindultunk az óriáskerék felé. Beszálltunk, és csendben, kézen fogva néztük Londont. Nagyon meglepett, hogy mindössze ketten voltunk a kabinban, mivel lent rengetegen álltak sorba, de szerencsére mi azt megúsztuk. Szerintem Niall egy kicsit idege volt, és akkor még egyáltalán nem sejtettem, hogy miért. Mikor legfelül voltunk szinte teljesen elállt a lélegzetem. Mikor lenéztem láttam, hogy valamiből a Temzére ki volt rakva egy szív, amibe a „Hozzám jössz?” felirat volt írva. Csak akkor jöttem rá, hogy ez nekem szól, amikor Niall letérdelt mellém, és elővett egy apró dobozt a zsebéből. A szívem hevesebben kezdett verni.

- Sophia, hozzám jössz feleségül?

Sophia esküvői ruhája

- Igen. – mondtam, majd néhány könnycseppet is eleresztettem, majd megöltem, és megcsókoltam.

Kicsit aggódtam a miatt, hogy mit fog ehhez szólni apám, de mint később kiderült ő már tudott róla.

Körülbelül egy hónapot vártunk a hivatalos bejelentéssel. Fogalmazhatok úgy, hogy mindenki hatalmas szenzációként fogadta. Az esküvő dátumát 2014. április 5.-ére tettük. Nekem az esküvő megszervezése mindössze annyiból állt, hogy kiválasztom a díszítéshez a virágokat, és a színeket. A legizgalmasabb része a ruhám kiválasztása volt. Már nem is tudom, hogy hány ruhát próbáltam fel, mire megtaláltam a tökéletes ruhát.

2014. április 5. Az esküvőm napja. Reggel nagyon korán kipattant a szemem, és egész nap rettenetesen izgultam. Délelőtt megérkezett a fodrász, majd a sminkes. Mikor már teljesen készen álltam, elindultunk a templom felé. Mikor kiszálltunk a kocsiból nagy ujjongás kezdődött, én pedig mosolyogva integettem. Elindult a bevonuló zene, én pedig apával karöltve elindultam az oltár felé. Nagyon féltem, hogy elesek, bár szerintem ettől minden menyasszony fél. Mosolyogtam, és próbáltam nem túl idegesnek látszani. Ahogy egyre jobban haladtunk befelé láttam, ahogy Niall háttal áll, csak úgy, ahogy Greg, a bátyja, akit felkért a tanújának. Közép tájt ült Harry, Louis, Zayn és Liam. Mind a négyen rám mosolyogtak, és mai napig nem vagyok benne 100%-ig biztos, de amikor ránéztem Harryre egy apró könnycsepp bújt meg a szeme sarkában, amit gyorsan letörölt.

A ceremónia után jöhetett a hivatalos fotózás, majd a vacsora, és végül a buli. Minden nagyon jól telt, és remekül éreztem magam, és nagyon boldog voltam, és még mindig az vagyok. 2 nap múlva beköltözünk a közös házunkba, amit már nagyon várok. Gyerekeket még egyenlőre nem tervezünk, de van egy nagyon édes kiskutyánk, Poppy. Harryvel sikerült beszélnem négyszemközt, de semmi újat nem tudtam meg. Közölte velem, hogy még mindig szerelmes belém, de megpróbálja magát túltenni rajtam. Azt is mondta, hogy ha nem az egyik legjobb barátja lenne a férjem, már régen elcsábított volna tőle, de attól még elfogadja, hogy én Niallt választottam. Nem tudom, hogy mi lesz ebből, de remélem, hogy minél hamarabb túlteszi magát rajtam. Összegezve nagyon boldog vagyok, és örülök, hogy így alakult az életem.

- Jössz a következő koncertünkre? – kérdezte Niall miközben a már dobozokkal teli szobámban feküdtünk az ágyon.

- Szeretnéd, hogy menjek? – kérdeztem egy kicsit szemtelen hangnemben.

- Igen, szeretném.  – válaszolt ő is hasonlóan, mint én, majd én elkezdtem halkan nevetni. – Szeretlek! – mondta Niall, majd mélyen a szemembe nézett, és megcsókolt.

- Én is szeretlek!

Harry Styles szemszöge

Louisszal ücsörögtünk a nappalim kanapéján és sört iszogatva beszélgettünk. A fő téma Sophia volt.

- Nem tudom elhinni, hogy Niall elveszi Sophie-t. – panaszkodtam.

- Még mindig szereted, igaz? -  Louis volt az egyetlen, aki tudott a lány iránt érzett szerelmemről.

- Ezt most komolyan kérdezed? Nem tudom, hogy mikorra fogom magam túltenni rajta. Ott volt Taylor, akkor azt hittem, hogy túlteszem magam rajta, de nem. Végig Sophia járt a fejemben.

- Egyszer majd jön egy lány, akiről azonnal tudni fogod, hogy ő az igazi.

- Remélem, hogy igazad van, bár valami ilyesmit éreztem akkor is, amikor azon a napon a pékségben megláttam Sophiát.

- Hát ez szívás. – nevetett Louis.

- Köszi, hogy ennyire megértő vagy.

Amikor Sophia elindult a padok között gyönyörűen festett. Látszott rajta, hogy nagyon boldog. Engem rengeteg érzelem töltött el, és még egy kicsit könnybe is lábadt a szemem, amikor rájöttem, hogy most veszítem el életem szerelmét.

Sziasztok!
Szóval dolgozom a történet befejezésén, de közben gondolkozom a következőn is, és nem igazán tudom, hogy ki legyen a középpontban, ezért szeretnélek titeket megkérni arra, hogy szavazzatok. :)

A befejezést igyekszem minél hamarabb befejezni, nem ígérek pontosabb dátumot, igyekszem minél hamarabb hozni. :)

Puszi: Nia

13. fejezet

Please, help me!

- Sajnálom, de nem vihetem Los Angelesbe. – mondta Joseph. Valahogy sejtettem, hogy ellenkezni fog, de erre nem találtam ki semmit.

- Pedig én el fogok jutni LA-be, vagy jön maga is, vagy kénytelen leszek egyedül menni.

- Nem ajánlatos elhagynia a kórházat, és szerintem akkor az országból se lenne jó ötlet távozni.

- Maga most kinek a pártján áll? – kicsit felemeltem a hangom, hátha így meggyőzőbb tudok lenni.

- Ezt hogy érti? – kérdőn nézett rám, nem igazán tudta, hogy mire gondolok, legalábbis ezt próbálta velem elhitetni, de tudom, hogy hallotta az apámmal folytatott beszélgetésemet.

- Nagyon jól tudja, hogy mire gondolok. Arra, hogy maga szerint is az a jobb, hogy mindig azt teszem, amit mondanak nekem?

- Nem, egyáltalán nem. Az én véleményem az, hogy ha most annyira el akar menni innen, de nem akar visszamenni a palotába, akkor szívesen elviszem egy szállodába, de nem Los Angelesbe. Sajnálom, de ezt nem tehetem meg.

- És ugyan miért nem? – valahogy sejtettem, hogy kinek a keze van benne.

- Az édesapja kérése, hogy az ő engedélye nélkül nem vihetem külföldre. – Erre eléggé felkaptam a vizet, de nem akartam nagyon vitatkozni Joseph-fel, még csak az hiányzik, hogy ő is megharagudjon rám.

- Rendben, ha ennyire nem engedik, hogy elmenjek az országból, akkor vigyen egy szállodába. Nem akarok haza menni. Oh, és ne értesítsen senkit azzal kapcsolatban, hogy elhagyom a kórházat, és azt se mondja el, hogy hová megyünk. Világos? -  Erre csak bólintott, majd segített összepakolni a cuccaimat, majd elhagytuk a kórházat. Nem vagyok halálos beteg, és kezelésre sem szorulok, így szerencsére tényleg elengedtek, és „saját felelősségemre” elhagytam a kórházat, bár Joseph azt mondta, hogy az én értelemben a „saját felelősségemre” azt jelenti, hogy Joseph felelősségére, így megígértette velem, hogyha egy kicsit is rosszul érzem magam, akkor szólok neki. Igazán ezt szeretem benne, hogy ha először egy kicsit ellenkezik, akkor is mindenben segít, és nem igazán haragtartó. Legalábbis szerencsére velem ilyen. Egy hatalmas szállodába mentünk, ahol szerinte „nem vagyok olyan feltűnő”. Két szobát vett ki, egy lakosztályt, és egy kisebb szobát, gondolom magának. Nem volt sok csomag, mivel csak egy kisebb táskám volt, amiben egy ruha, és néhány tisztálkodási cucc volt. Semmi más. Miután felmentünk a lakosztályba leültünk a kanapéra, és elkezdtünk beszélgetni.

- Mihez akar most kezdeni? Nem játszhatja a sértődött kislányt örökké a nagymamája, és az édesapja előtt. – Volt egy dolog, amit egyáltalán nem szerettem Josephben, mégpedig az, hogy mindent előre látott, vagy legalábbis előre akart látni.

- Nem tudom. Nem akarok, és nem is játszom a sértődött kislányt. De azt észre kell venniük hogy nem szabhatják meg csak úgy, hogy kivel találkozhatok, és kivel nem. De szerintem ezt nem kell megint elmondanom, mert hallottad a beszélgetést köztem és az apám között.

- Igen, igaza van, tényleg hallottam. – a beszélgetésünket kopogás zavarta meg, Joseph ment ajtót nyitni. Nem tudtam, és nem is akartam tudni, hogy ki az. Szinte teljesen biztos voltam benne, hogy az apám az, de szerencsére nem ő volt. Amikor az ismerős hang felé fordultam, nagyon meglepődtem, bár azt már kezdtem megszokni, hogy állandóan meglepetéseket okoz nekem. Az ajtóban a One Direction göndör szívtiprója, Harry ácsorgott.

- Szia! – köszöntem rá udvariasan, és meglepő módon egyáltalán nem éreztem haragot, se dühöt, pedig csinált egy két dolgot, ami miatt kiérdemelné mind kettőt.

- Szia! Nem zavarok? – látszott rajta, hogy egy kicsit zavarba van, és szerintem nem tudta, hogy mire számítson azzal kapcsolatban, hogy hogyan fogok reagálni a felbukkanására.

- Nem, egyáltalán nem. Gyere csak be. Joseph, majd szólok, ha szükségem lesz magára. – Joseph elment, Harry pedig leült mellém a kanapéra.

- Örülök, hogy látlak. Csak azért jöttem, hogy bocsánatot kérjek azért, amiket tettem. Nem gondoltam, hogy te ezeket ennyire a szívedre veszed. – nem hagytam, hogy tovább beszéljen, leállítottam azzal, hogy mutató ujjam a szájára tettem.

- Ezt már Niall mind elmondta, és nyugi, egyáltalán nem haragszom se rád, se rá. De amúgy honnan tudtad, hogy itt vagyok? – Először ez a kérdés fel sem merült bennem, hisz elméletileg csak Joseph és én tudunk arról, hogy itt vagyunk.

- Niall a kórházban hagyta a telefonját, amit te valószínűleg eltettél, és a benne lévő GPS jel alapján kerestük le a telót. Engem küldött érte, mert ők már elutaztak LA-be.

- Huh, akkor jó. És honnan tudtad, hogy itt van, ebben a szobában a telefon?

- A lenti újságírók arról kérdezgettek, hogy hozzád jöttem-e. Utána már csak megkérdeztem a recepciós csajt, hogy melyik szobában vagy, és most itt vagyok.

- Várj! Lent újságírók vannak? – Hirtelen megállt bennem a levegő. Ezt nem akartam. Bőven elég nekem az apám, nem kellenek még fotósok is.

- Igen, és szerintem mind miattad vannak itt, mert rólad kérdezgettek, hogy hozzád jövök-e, mi van köztünk, meg ilyenek. De te erről nem tudsz?

- Nem, egyáltalán nem tudok. – mondtam, majd elkezdtem könnyezni. Nem akartam újságírókkal beszélni. azt nem kérdeztem meg senkitől, hogy tudnak-e a gyógyszeres ügyemről, de valahogy sejtettem, hogy igen. Harry vigasztalás képen átölelt, és egyik mutatóujja hegyével letörölt egy könnycseppet az arcomról. Nagyon jól esett a közelsége. – Nekem ilyen szörnyű életem van. Ha végre egyenesben van, és boldog vagyok, akkor jön valami, amitől rossz kedvem lesz, és még az után is lesz valami, amitől még rosszabb. Mindenki azt hiszi, hogy hercegnőnek lenni jó dolog, pedig egyáltalán nem az. Szörnyű dolog. Ezért nem akarok élni, ezért akartam meghalni. Sosem hagynak békén. – már zokogtam. – Régebben nem sírtam ennyit, sőt, szinte sose sírtam. Semmi sem akar sikerülni, és ezt úgy értsd, hogy én még egy nyamvadt öngyilkosságra sem vagyok képes.

- Hé, nyugi. Nem sül el semmi rosszul, csak nem úgy történnek a dolgok, ahogy te szeretnéd, és lehet, hogy ez így jobb. És higgy nekem, nemsokára minden egyenesbe fog jönni. – körülbelül egy percig nem mondott semmit, csak közelebb húzott magához, majd folytatta. – Valahogy ezt nem így akartam, és tudom, hogy te Niallt szereted, de úgy gondoltam, tudnod kell, hogy szeretlek, és rám bármikor számíthatsz.

Sziasztok! :3
Azzal kezdem, hogy mindenkinek KELLEMES HÚSVÉTOT kívánok. :)
Nem igazán fűzök hozzá semmit. Remélem, hogy tetszett, várom a visszajelzéseket! :)
Puszi: Nia*

12. fejezet

Ébredés, meglepetés

Mikor magamhoz tértem, nem éreztem semmit. A szemem nem nyitottam ki, féltem. Valószínűleg egy kórházi ágyon fekhettem, ugyanis érős fertőtlenítő szagot éreztem, és halk pittyogást hallottam. Az emlékeim lassan kezdtek visszatérni, amitől egyre rosszabbul kezdtem magam érezni. Ezek szerint a kísérletem nem sikerült, ugyanis biztos, hogy nem voltam halott. Könnycseppek folytak végig arcomon. Fel akartam emelni a jobb kezem, hogy letöröljem őket, de nem tudtam. Valaki a karomon feküdt. Kénytelen voltam kinyitni a szemem. Az érzésem beigazolódott, tényleg egy kórházban feküdtem, életben voltam, és tényleg feküdt a karomon valaki. Megsimogattam a fejét, amire szőke hercegem fel is kelt. Nagy meglepetésként ért, hogy itt találtam őt magam mellett.

- Végre, hogy magadhoz tértél. – monda Niall, majd nyomott egy puszit a homlokomra. – Nagyon buta dolgot csináltál. Mindenkit halálra, na jó, ez egy kicsit durva hasonlat, szóval inkább úgy fogalmazok, hogy mindenkit nagyon megijesztettél.

- Sajnálom. – néztem rá bocsánat kérően.

- Senki sem haragszik rád. De csak Josephnek köszönhetően lehetek itt, ugyanis az apád nekem, és a banda többi tagjának is megtiltotta, hogy találkozzunk veled. – a könnyek egyre sűrűbben hullottak. Alig tudtam felfogni azokat, amiket Niall mondott. – Harry elmondott mindent, hogy egyszer randiztatok, és egy kicsit féltékeny volt, de nagyon sajnálja, ahogyan viselkedett. Én megbocsájtottam neki, és egyáltalán nem bomlik fel a banda, mint ahogy azt sokan gondolták. Gondoltam ezt jobb tisztázni. Szerintem az lesz a legjobb, ha most megyek, mert Joseph azt mondta, hogy nemsokára jön az apád meglátogatni téged. És amúgy is nemsokára indul a gépünk LA-be. Örülök, hogy megismerkedtünk. – mondta, majd ő is kitörölt egy könnycseppet a szeme sarkából, és még utoljára megcsókolt, majd kiment a kórteremből. Ezt egyszerűen nem tudom felfogni. Apám megtiltotta, hogy többet velük találkozzak a fiúkkal. Ezek szerint ez volt az utolsó csókunk. Ismét elkezdtem zokogni, amit abba kellett hagynom, mivel az ajtóm előtt Joseph már apámmal beszélt. Letöröltem a könnyimet, majd visszafeküdtem, és úgy tettem, mintha aludtam volna. Halkan benyitott a kórterembe, idejött az ágyhoz, adott egy apró puszit a homlokomra, majd leült az ágyam melletti székre. Körülbelül még öt percig tettetem azt, hogy alszok, majd kinyitottam szemeimet. Mikor megláttam apát lesütött róla az aggodalom, ráadásul még a szeme sarkában könnycseppeket véltem felfedezni.

- Szia apa! – elmosolyodtam, amire ő is egy apró mosollyal felelt.

- Mégis miért csináltad ezt? Mindenki nagyon aggódik érted. – valahogy sejtettem, hogy azonnal a lényegre fog térni.

- Nagyon kiakadtam. Sajnálom. – próbáltam rövidre zárni ezt a témát. Engem sokkal jobban érdekelt, hogy miért tiltja meg azt, hogy találkozzak Niallel. – Niall keresett?

- Igazán róla akartam beszélni veled. – valahogy éreztem. – Nagymamáddal megbeszéltük, hogy szerintünk sokkal jobb lenne neked, ha nem találkoznál többet azokkal a fiúkkal. Ráadásul láttam, ahogy az egyik dán herceggel táncoltál a bálon. Szerintem jó lenne, ha megismerkednétek egymással. Nagyon jó modorú, rendes fiú. Gondold át. – Nem bírtam tovább, kitörtem magamból.

- Nem mondhatjátok meg, hogy kivel találkozzak, és kivel nem. Amúgy sem gondolhatnám át, hogy akarok-e azzal a fiúval jóba lenni, vagy nem, mivel ha te, és a nagymamám már megbeszéltétek, hogy jó ötlet lenne, akkor szerintem már mindent lebeszélt az ő családjával is. Ismerem a dörgést, nyugodt lehetsz. De én, biztos, hogy nem megyek bele semmilyen érdek dologba. A másik pedig az, hogy nem tilthatod meg, hogy kivel találkozok, mert ez az én életem, és nem a tiéd. Én sem tehetek róla, hogy beleszerettem Niallbe, de ez van, és ezen se te, se én nem tudok változtatni, hiszen nagyon jól tudod, hogy a szerelmet nem igazán lehet irányítani. A harmadik dolog pedig az, hogy eddig, 18 éven keresztül, mindig azt csináltam, amit ti mondtatok nekem. Oda mentem, ahová ti akartátok, abba az iskolába jártam, ahová ti akartátok, hogy járjak, és olyan emberekkel barátkoztam, akiket ti mutattatok be nekem, hogy barátkozzak velük, ráadásul eddig csak olyan fiúkba „voltam szerelmes” akiket ti megfelelőnek tartottatok nekem. De most az egyszer igazán beleszerettem valakibe, és minden nehezítő tényező lenyugodott, de ti ismét megakadályoztátok a boldogságomat. Hát, nagyon szépen köszönöm. Most pedig kérlek, menj el. – mondtam, vagyis inkább üvöltöttem, majd hátat fordítottam neki az ágyon, és elkezdtem halkan sírni. Már régóta bujkált bennem ez, hogy elmondjam nekik, de sose jött ki rá a lépés, mindig volt valami, ami nem engedte meg azt, hogy mind ezt a szemébe mondjam. Most itt volt rá az alkalom. Arra volt kíváncsi, hogy miért akartam öngyilkos lenni, hát itt van rá a válsz. Mert egy csődtömeg vagyok, és az életemet nem én, hanem mások irányítják. Biztos vagyok benne, hogy az apám még mindig bent van a szobában, mivel hallottam, ahogyan levegőt vesz. Nem akartam hozzá szólni, így vártam, hogy ő mondjon valamit, de még mindig nem fordultam felé. Körülbelül 10 percig feküdtem neki háttal, és vártam, mire végre megszólalt.

- Sajnálom, talán igazad van, hogy túl szigorú vagyok, vagyunk veled, és túl sok mindenben döntünk helyetted. De ez nem változtat semmit, ugyanis te nem vagy egy átlagos lány. Egy hercegnő vagy, akinek vannak kötelezettségei, akár tetszik, akár nem. Ez nem változtat a helyzeten, továbbra sem szeretném, ha Niall Horannel találkozgatnál. - miután látta rajtam, hogy nem kívánok semmi mást mondani, folytatta. – Majd később benézek. Pihenj, és tartsd be azt, amit az orvosok mondanak neked. – mondta, majd kiment. Én ez esetben valami csoda folytán nem sírtam. Valahogy nem hatott meg az amit mondott, hiszen magamban végig tudtam, hogy bármi történik is találkozgatni fogok Niallel. Felálltam az ágyból, felvettem a ruhákat, amit már valaki behozott nekem, majd kimentem a szobából, ahol azonnal Josephbe ütköztem.

- Megy valahová? – kérdezte.

- Igen, mivel már elmúltam 18, saját felelősségemre távozhatok, és ezt most ki is használom. Maga pedig támogat, mivel nem tehet mást.

- Rendben. És utána hová akar menni?

- Los Angelesbe.

Sziasztok!

Itt a folytatás. Remélem, hogy tetszett. :) Megpróbálok most már minden hétvégén egy fejezetet hozni, és ha vége ennek a történetnek, akkor szinte biztos, hogy belekezdek egy új 1D-s történetbe. :)

Puszi,

Nia

11. fejezet

Depresszió

- MI AZ ÖRDÖGÖT CSINÁLSZ??! – Mindenki ránk nézett, de én semmivel nem törődve fogtam magam, és miközben éreztem, ahogyan a szúrós tekintetek lyukat vájnak a hátamba egyszerűen kisétáltam a teremből, és egészen addig, ameddig nem hallottam magam mögött becsukódni az ajtót szépen lassan sétáltam, majd elkezdtem sírva rohanni a szobám felé. Akikkel út közben összefutottam, mindannyian csak bámultak rám. Amint beléptem a szobám ajtaján koronámat szinte kitéptem a hajamból és rádobtam az ágyamra, majd kulcsra zártam az ajtómat, és lekuporodtam a földre, fejem pedig térdemre hajtottam. Eszméletlenül dühös voltam. Nem feltétlenül csak Harryre, hanem magamra is. A könnyeim patakokban folytak végig az arcomon, majd az apró könnycseppek a térdemen áztatták a ruhámat. Egyszerűen nem fér a fejembe Harry hogy viselkedhet így velem. Valószínűleg nem jut el a tudatáig, hogy ezzel nem csak nekem csinál rosszat, nem csak én fogom magam szörnyen érezni, hanem Niall is, és még az is meglehet, hogy ő is. Ráadásul a valódi okot sem értem. Az tiszta, hogy mielőtt összejöttem Niallel egyszer randiztunk, és egyszer megcsókolt, de semmi több nem történt, így szerintem oka sincs arra, hogy dühös legyen rám, vagy esetleg Niallre, bár szerintem inkább rám dühös, de még mindig nem értem, hogy miért akar nekem állandóan keresztbe tenni valamilyen módon. Először elmondja egy élő adásban, hogy Niallel randizunk, majd most ez. Megcsókol teljesen nyilvánosan, rengeteg fontos személy előtt, a családom előtt, és ami a legrosszabb, hogy Niall is ott volt. Nem fért a fejembe, hogy ezt miért csinálta. Gondolataimból erős kopogtatás ébresztett fel, és az, hogy Joseph azt mondogatja, hogy nyissam ki az ajtót, amire én egyszerűen csak annyit válaszoltam, hogy nem. Felálltam, és bementem a fürdőszobámba. Levettem a cipőmet, majd nagy nehezen kibújtam a ruhámból, és belöktem a sarokba a fehérneműimmel és ékszereimmel együtt. Ezután beálltam a zuhanykabinba, és megnyitottam a csapot. A jéghideg vízcseppek kellemetlenül folytak végig testemen. Szörnyen éreztem magam, hogy egyáltalán szóba álltam ma Harryvel. Valahogy a korábban történtek miatt sejthettem volna, hogy ez fog történni, de sosem gondoltam, hogy Harry ennyire rossz szándékú lenne. Arra biztosan nem gondolt, hogy ezek után mit fognak rólam, vagy róla gondolni az emberek. Mit fog róla, vagy rólam gondolni Niall. Körülbelül 15 percig ültem összekuporodva a zuhanykabinban, és folyattam magamra a jéghideg vizet, és zokogtam, majd kiszálltam a zuhany alól, felvettem a köntösömet, és ajtót nyitottam Niall Horannak.

- Szia. – köszöntem neki, miközben gyorsan, egy mozdulattal letöröltem egy könnycseppet az arcomról.

- Szia! Nézd, nem húzom tovább az időt. Nem tudom, hogy mi történt közted és Harry között, de szinte biztos, hogy történt valami. Szerintem ezt itt, és most hagyjuk abba, ameddig nem túl komoly. Sajnálom. – mondta, s közben szavai beleégtek emlékezetembe. Amint kiment, és becsukta maga mögött az ajtót, és ismét a padlón voltam, és ismét zokogtam. Utáltam Harry Stylest, utáltam magamat. Brigitta hamar a szobámban termett és próbált megvigasztalni, de nem nagyon sikerült neki. Rávett, hogy pihenjek le, így bementem a gardróbomba, belebújtam a pizsamámba, majd lefeküdtem az ágyamba. Mikor mindenki kiment a szobámból valami olyan dolgot tettem, amit nem igazán kellett volna. Elővettem a telefonom, és elkezdtem a neten cikkek után böngészgetni. Nem nagy meglepetésemre rengeteget találtam. Egyiket sem olvastam végig, csak a címeket futottam át.

Sophia hercegnő két 1D taggal is kavar egyszerre!

Harry Styles lesmárolta Niall Horan csaját! Gondok a One Directionnél?KÉPEK!

Felbomlik a One Direction?

Sophia hercegnő miatt napjaink leghíresebb fiúbandája felbomlik?

Kilép a bandából Niall Horan?

Sophia hercegnő szülinapi bulija botrányba fulladt! A hercegnő sírva rohant ki a bálteremből!

Csak ennyit bírtam elolvasni, mert teljesen könnybe lábadt a szemem. Honnan veszik ezt a sok hülyeséget? Honnan van képük a csókról? Miből gondolják, hogy a 1D felbomlik? Rengeteg kérdés merült fel bennem, de úgy igazából egyiknek sem érdekelt a válasza, de azért kíváncsiságból megnéztem a Twitter profilomat. A világ trendek között szerepelt a Sophia hercegnő, Niall Horan, és Harry szavak, és a #NemAkarjuka1DFelbomlását hashtag is. Nem igazán érdekeltek, hogy rólam mit írnak, de az igen, hogy nekem mit írnak, így abból elolvastam néhányat.

Ha @SophiaW. miatt felbomlik a 1D nem tudom, hogy megölöm, vagy a sok utálattól öngyilkos lesz.

Nem hiszem el! Mit meg nem adnék azért, hogy Niall a pasim legyen. @SophiaW-nek ez sem elég, ő rögtön Harryt is akarja! Micsoda ***.

Én nem tudom, hogy mi történt, de nem ítélkezek! Ne foglalkozz senkivel @SophiaW te vagy a legjobb. :)

Sajnos nem sok kedves üzenet érkezett, így még jobban sírtam, és még rosszabbul éreztem magam. Mindenki engem utál, és engem hibáztat. Pedig nem sok okuk van. Senki egy szóval nem mondta ezt, ezek csak találgatások. Ennek ellenére lelkileg teljesen padlóra kerültem. Zokogtam, és oda jutottam, hogy meg akarok halni, nem akarok több szenvedést, több utálatot. Senkinek nincs rám szüksége, jobb lenne, ha nem is léteznék. Ezért kimásztam az ágyból, és a gyógyszeres dobozkám felé vettem az irányt, amiből kivettem egy teli doboz altatót, és lenyeltem legalább fél dobozzal belőle, majd visszafeküdtem az ágyamba, és vártam, hogy az ár sodorjon magával.

Sziasztok! 

Meghoztam az ígért folytatást. :) A mostani hangulatom miatt alakult így a vége, ezért elnézést kérek. Megpróbálok sietni a következővel, amennyire csak lehet, és amennyire csak tudok. :)

Puszi: Nia.

10. fejezet

18…

A napok és a hetek teltek-múltak, mindenféle különösebb gond nélkül. Niallel hivatalosan is együtt vagyunk, már lassan egy hónapja. Megpróbálunk a lehető legtöbbet találkozni, bár a legtöbbször csak nála tudunk, ami azt is jelenti, hogy elég sokat látom Harryt. Ennek nem igazán örülök, bár megígérte, hogy nem fog keresztbe tenni nekem és Niallnek. Elérkezett a 18. születésnapom, ami azt jelenti, hogy mindjárt egy hatalmas buli veszi kezdetét, rengeteg híres, és fontos személlyel. Legszívesebben nem hívtam volna meg Harryt, de ezt nem tehettem meg, mivel a One Direction többi tagja meg lett hívva, és eleve nem sok beleszólásom volt a vendéglistába. Joseph azt mondta azért nem akarom meghívni, mert iránta is érzek valamit. Szerintem ez nem igaz. Mármint érzek iránta valamit, de semmi pozitívet, és ezt el is mondtam már neki. Niall még mindig nem tud arról, hogy egyszer randiztam Harryvel, de egyre jobban kíváncsi rá, hogy miért nem beszélünk soha. Nem tudom, hogy mit mondjak neki. Nem tudom, hogy mi lenne a jobb. Elmondani neki az igazat, vagy egyszerűen csak azt mondani neki, hogy nem igazán kedvelem, és ezzel lezárni a témát. Joseph szerint az igazat kellene neki elmondanom, de én nem hiszem, hogy ez a jobb.

- Készen áll? – kérdezte Brigitta, néhány perc csend után. A gardróbomban ültem, és gondolkoztam. Néhány napja még nagyon izgatott voltam a buli miatt, de most inkább befeküdnék az ágyamba, és olvasnék ahelyett, hogy egész este egy kényelmetlen ruhában mászkálok, táncolok és jó pofizok olyan embereknek, akiket alig ismerek.

- Igen Brigitta, indulhatunk. – mondtam, majd elindultunk a szépszámú kíséretemmel a bálterem felé.

- Elfelejtett valamit. – mondta Joseph alig azután, hogy megtettünk néhány lépést.

- Micsodát? – kérdeztem meglepődötten, mivel szerintem minden nálam van, aminek nálam kell lennie.

- A nagymamája személyesen szerette volna átadni az ajándékát, de sajnos nem volt ideje arra, hogy most odaadja, így rám bízta, hogy ezt adjam oda magának. – egy közepes méretű díszes dobozt tartott a kezében.

- Mi ez? – kérdeztem kíváncsian.

- Nyissa ki! – mondta Joseph, majd a kezembe adta a dobozt, amit én hatalmas kíváncsisággal nyitottam ki.

- Hú. Ez gyönyörű. – mondtam, mikor megláttam a koronát a dobozban. – Ez tényleg az enyém?

- Igen, és ma este viselnie is kell. – mondta Joseph, majd kivette a dobozból a koronát, és a fejemre tette.

 - Jól áll magának. – válaszul nem mondtam semmit, csak mosolyogtam, majd tovább indultunk.  A bálterembe egy elég hosszú lépcsőn fogok bevonulni, ami egy kicsit félelmetes, mivel elég könnyű rajta elesni. Ez a legnagyobb félelmem a mai estével kapcsolatban.

- Sok sikert! – mondta Brigitta, majd néhány másodperc múlva kinyitották előttem az ajtókat, és rengeteg rám szegeződő szempárral találtam szembe magam. Vettem egy nagy levegőt, majd mosolyogva elindultam lefelé a lépcsőn. Végig Niall tekintetét kerestem, de nem találtam. Ez egy kicsit aggasztott, de továbbra is mosolyogtam. Mikor végre leértem teljesen megkönnyebbültem.

- Nagyon köszönöm, hogy eljöttek, sokat jelent ez nekem. Ezúton is szeretném megköszönni mindenkinek hogy időt szakított erre a számomra nagyon különleges eseményre, és az ajándékokat, amiket kaptam. – mondtam a bemagolt sablon szöveget, majd megtapsoltak, és mindenki elkezdett mozgolódni, én pedig megpróbáltam elvegyülni a tömegben, hogy megkeressem Niallt. Szerencsére hamar megtaláltam, Harryvel ácsorgott a büfépultnál. Rájuk mosolyogtam, de nem mentem oda hozzájuk, mivel egy srác, akinek a nevét nem tudom, elhívott táncolni én pedig nem mondhattam nemet.

- Gyönyörűen néz ki ma este. – bókolt nekem.

- Köszönöm. – rámosolyogtam, majd elkezdtünk táncolni. Két perc után rájöttem, hogy egy gróffal táncolok, de a neve nem ugrott be. Körülbelül öt percet táncoltam vele, amikor Niall odajött, és felkért táncolni.

- Örülök, hogy végre személyesen is találkozhatok veled. – mondta nekem mosolyogva.

- Én is nagyon örülök. Amúgy jól áll az öltöny. – mosolyogtam rá én is.

- Köszönöm, de azt előre leszögezem, hogy táncolni azt nem tudok.

- Nem gond, én tudok. – mosolyogtam rá, majd elkezdtünk táncolni, és egészen addig táncoltunk, amíg Harry, nagy meglepetésemre felkért táncolni.

- Most már szóba állsz velem? – kérdeztem a One Direction legfiatalabb tagjától.

- Eddig is szóba álltam veled.

- Igen? Nekem nem úgy tűnt, mivel nem beszéltünk azóta, mióta legutóbb rám csaptad a telefont, és az nem lehet a kifogásod, hogy nem találkoztunk, hiszen már azóta elég sokszor voltam nálatok. – ez most a szín tiszta igazság volt. Kicsit zavart, hogy Harry nem beszél velem, de nem erőltettem, úgy voltam vele, hogy ha nem akar velem beszélni, akkor én sem akarok vele. Miközben a táncunk végéhez közeledtünk Harry egyszerűen csak odahajolt hozzám, és megcsókolt, én pedig azonnal ellöktem magamtól.

- MI AZ ÖRDÖGÖT CSINÁLSZ??!

Sziasztok!

Ez a fejezet most ilyen rövidke lett, aminek az oka az, hogy eddig ma nem volt áram, és úgy döntöttem, hogy nem írok hozzá többet, hanem inkább kiteszem, ameddig ki tudom rakni. :) De jó hír az, hogy már folyamatban van a következő fejezet, amit remélem, hogy minél hamarabb ki tudok tenni. :)

Remélem, hogy tetszett a fejezet. :)

Puszi: Nia*

Helyzetjelentés

Sziasztok!

Bocsánatotokért esedezem, hogy ilyen sokáig nem jelentkeztem. :/
A következő fejezet fele készen van, és mint azt már írtam a történetnek már kitaláltam a befejezését is. :)
A hétvégén igyekszem hozni a folytatást, és ha lesz időm, akkor megírok még egy fejezetet. :)

Puszi: Nia

9. fejezet

Tehát

Nem igazán törődtem azzal, hogy Harry ismét rám csapta a telefont. Bár amiket mondott, az egyszerűen nem akart kimenni a fejemből. „Az az igazság, hogy megbántam, hogy azt mondtam neked, hogy ne találkozzunk többet.” Többször is lepörgettem magamban ezt a mondatot, de nem tudtam mire vélni, bár az biztos, hogy akkor sem változtatott volna semmin, ha ezt hamarabb elmondja. Bár ki tudja. Már nem volt kedvem semmihez, így lefeküdtem aludni.

Reggel kialvatlanul ébredtem, mivel az éjszaka többször is felébredtem, és sokáig nem tudtam visszaaludni. Nagy nehezen kimásztam az ágyból, felöltöztem, megreggeliztem, és nem tudtam, hogy mit csináljak. Hívjam-e fel Niallt, vagy ne. Miközben az ágyamon feküdtem, bámultam a plafont és gondolkoztam, Brigitta, a szobalányom kopogtatott be, hogy menjek, mert a nagymamám beszélni szeretne velem. Valahogy sejtettem, hogy miről.

- Jó reggelt!- üdvözöltem, miközben leültem a kanapéra vele szembe.

- Jó reggelt, Sophia! Gondolom sejted, hogy miért volt ilyen fontos, hogy most beszéljünk. A telefon állandóan csörög, és az újságírók a Te válaszodat várják a Niall Horanhoz fűződő kapcsolatodról.

- Hát nem tudok nekik többet mondani, mint amennyit Harry tegnap elmondott abban az interjúban. – mondtam dühösen, majd fogtam magam, és szó nélkül visszamentem a szobámba, majd felhívtam Niallt.

- Szia! – vette fel a telefont alig 3 csengés után.

- Szia! A nagymamám zaklat, mert a sajtó tőlem is vár valami nyilatkozatot, vagy valamit, de nekem fogalmam sincs, hogy mit mondjak. – hadartam el neki gyorsan.

- Gyere át, és megbeszéljük.

- Harry otthon van? – Nem akarok akkor elmenni hozzájuk, ha igen.

- Nem, csak én vagyok itthon. Már én is hívni akartalak, hogy gyere át.

- Oké, akkor fél óra múlva ott leszek.

- Várlak. Szia!

- Szia!

Felhívtam Josephet, hogy készüljön, mert 20 perc múlva indulunk. Elég kíváncsi volt, hogy hová, de nem mondtam el neki, mivel ő valószínűleg tovább adta volna, és akkor a nagymamám is megtudta volna, amit nem akartam. Gyorsan felöltöztem, egyszerűen összefogtam a hajam, majd már Joseph-fel úton is voltam a 1D rezidencia felé. Szerencsére hamar odaértünk. Alig csengettem be az ajtón, máris ajtót nyitottak nekem, de nem az, akire számítottam. Megdermedve álltam az ajtóban, és vártam, hogy megtörténjen a csoda, és az előttem álló személy helyett egy másik ember álljon ott. De erre várhattam volna órákig, akkor sem történhetett volna meg, így inkább arra vártam, hogy az ajtóban álló szóljon valamit, amit rövid bámulás után meg is tett.

- Szia Sophia, gyere be!- mondta Harry, majd félreállt az ajtóból.

- Szia! Niall itthon van? Amúgy azt mondta, hogy nincs itt senki rajta kívül, de úgy látszik, hogy tévedett. – mondtam kicsit gúnyosan, miközben Harryvel besétáltunk a hatalmas ház nappalijába.

- Igen, itthon van, csak éppen telefonál, és tényleg nem voltam itthon, most jöttem haza körülbelül 5 perce, szóval nem hazudott, nehogy ezért hibáztasd őt, vagy valami.

- Nem akartam hibáztatni egyáltalán. – mondtam, majd bekövetkezett a kínos csend, egészen addig, ameddig Niall le nem jött hozzánk, vagyis inkább hozzám, az emeletről.

- Sziasztok! – köszönt nekünk. Ő egyáltalán nem volt feszült, nagyon vidámnak látszott.

- Nekem vissza kell mennem, csak a telefonomért ugrottam haza, szóval megyek is. Sziasztok! – makogott Harry össze-vissza, majd elment.

- Nem tudom, hogy miért mondta el Harry, még nem sikerült megbeszélnem vele. Mostanában nagyon magába van fordulva, alig beszélget velünk, és nem tudjuk, hogy mi lehet a baja. – Sajnos, én tudom. –válaszoltam Niallnek magamban.

- És szerinted én mit mondjak mindenkinek?- tereltem el a témát Harryről.

- Az igazat. Szerintem nincs ezen mit túlvariálni. Elmondod, hogy barátok vagyunk, és hogy randiztunk néhányszor, és semmi több. Fölösleges letagadni, mert Harry mondta el, és fölösleges hazudni is, mert abból csak nagyobb bonyodalmak lehetnének.

- Teljesen igazad van.

- Éhes vagy? Rendeljünk egy pizzát? - kérdezte Niall lezárva az előző témát.

- Aha, rendelhetünk. – mondtam. Már attól jobb kedvem lett, hogy láttam azt, hogy Niall milyen vidám. Egész délután beszélgettünk, nevetgéltünk. Próbált megtanítani gitározni is, de nem igazán sikerült neki, mivel elég béna voltam. Délután négy körül ért haza Liam és Zayn, és még velük is beszélgettem egy kicsit, majd elindultam haza.

- Örülök, hogy eljöttél. – mondta Niall, miközben már 5 perce a bejárati ajtóban ácsorogtunk.

- Én örülök, hogy áthívtál. – mosolyogtam. Néhány másodpercig egymás szemébe meredtünk, arcunk egyre közelebb kerül egymáshoz. Epekedve vártam, hogy megcsókoljon, de sajnos egy apró szándékos köhögés megszakította a romantikus pillanatot. Mikor megfordultam éreztem, hogy a vér az arcomba szalad, mivel Harry állt néhány lépéssel mögöttünk. Niall mosolygott, és egyáltalán nem érezte zavarban magát, ellentétben Harry-vel és velem. Nem akartam tovább ebben a kínos helyzetben maradni, így elköszöntem Nialltől, úgy, hogy adtam neki egy apró puszit az arcára, majd mormoltam egy apró sziát Harrynek majd odamentem a kocsihoz, ahol már Joseph várt rám.

- Na, kezdhet mesélni, hogy mi is van most pontosan maga és az énekes fiúk között. – kérdezte Joseph, mikor már beültünk a kocsiba, és elindultunk vissza a palotába.

- Őszintén? Én magam sem tudom. Harry viselkedése rejtély, hogy miért ilyen, bár én sejtem, de ezt inkább most ne részletezzük. Niallel jól megvagyunk, már nagyon jól megismertük egymást, csak nagyon keveset tudunk találkozni. Harry is szimpatikus, de mint már említettem nagyon furán viselkedik mostanság. Tegnap este azt mondta, hogy megbánta azt, hogy lerázott, ami szerintem valami olyasmit jelenthet, hogy még mindig akar tőlem valamit. De nem vagyok benne biztos, hogy ezt tényleg így értette-e, vagy valahogy máshogy, mivel már egyáltalán nem tudok rajta kiigazodni.

- Ha nem lenne Niall előröl kezdene mindent Harryvel? – egy kicsit elgondolkodtam ezen a kérdésen.

- Ha nem lenne Niall, akkor Harry eleve nem mondta volna azt, hogy felejtsük el azt az egyetlen randinkat és a csókot. – gondolkodtam hangosan.

- Tehát? – kérdezte Joseph, miután néhány pillanatig elhallgattam.

- Tehát előröl kezdenék mindent Harryvel.

Sziasztok!

Remélem tetszett a fejezet, bocsi, hogy ilyen sokat kellett rá várni.

Ezúton is szeretnék köszönetet mondani a díjakért, a most már 8 rendszeres olvasóért, és a pipákért és komikért, nagyon jól esnek. :)

Puszi,

Nia.

8. fejezet

Miért csinálod ezt?

- Szia! - szólt bele Niall is. - Sajnálom az előbbi üzenetet. Nem én küldtem, hanem Harry. Azt hitte, hogy ez vicces. De remélem, hogy nem haragszol. – Harry?!

- Nem, egyáltalán nem baj. – Már hogy ne lenne baj!!

- Oké. Amúgy az sem baj, hogy nem érsz rá szombaton. A jövő héten én szinte minden este ráérek, szóval majd megbeszélünk egy találkát. – Szinte láttam magam előtt, ahogy Niall mosolyog, de én nem tudtam mosolyogni.

- Rendben. Majd akkor megbeszéljük. – gyorsan le akartam rázni Niall-t, hogy fel tudjam hívni Harryt.

- Oké. Majd beszélünk. Szia!

- Szia! – mondtam, majd letettem a telefont. Nem inkább az volt a bennem felmerülő első kérdés, hogy miért csinálta ezt Harry, hanem inkább az, hogy miért jó ez neki. Dühös voltam, és már majdnem sírtam is, de visszatartottam a könnyimet, és a dühömet is. Vettem egy mély levegőt, majd tárcsáztam Harry telefonszámát. Körülbelül 2 percig csörgött ki, mire Harry méltóztatta felvenni a telefonját.

- Bocsi, nem akarok most veled beszélni. – mondta, majd le is rakta a telefont. Mégis hogy képzeli ezt? Ő mondta azt, hogy ne találkozzunk többet, de azért azt nem szeretné, ha Niallel találkoznék. Nem igazán értem Harryt. De mivel azt mondta, hogy nem akar velem beszélni, ezért úgy döntöttem, hogy jegelem a témát, és lementem vacsorázni. Vacsora után nem nagyon csináltam semmit. Olvastam, zenét hallgattam, majd neteztem. Amikor megnyitottam az egyik hírportált meglepetten tapasztaltam, hogy rólam szól a főhír. Megdöbbenten, és egyre dühösebben kattintottam a cikkre.

„Niall Sophia hercegnővel randizik.”

Harry Styles ma este valószínűleg nagyon meglepte, és felidegesítette Niall Horant egy tévéinterjú során. Arról kérdezték Harryt és Niallt, hogy van e barátnőjük. Harry és Niall is egyértelmű nemmel válaszolt, de néhány másodperccel később Harry ezt mondta: „Niall már egy ideje Sophia hercegnővel randizik.” Ezen mondat hallatán mindenki meglepődött, legjobban Niall Horan. Az interjú további részében a banda ír tagja tőmondatokban válaszolt, de azt megerősítette, hogy tényleg találkozott már néhányszor a hercegnővel. A Királyi Család felől még nem érkezett megerősítés, de valószínűleg amint komolyabbra fordul a helyzet a két fiatal között, meg fogják erősíteni. Azt, hogy az élő adás után mi történt azt senki nem tudja, de az biztos, hogy Niall Horan nem örült annak, hogy Harry világgá kürtölte a hercegnővel való kapcsolatát. Az biztos, hogy a Directionerek nem ellenzik a kapcsolatot, nagy részük kifejezetten örül neki.

A videót az interjúról az alábbi linken megtekinthetik.

A fórumban kifejthetik véleményüket a hercegnő, és a One Direction ír tagja közötti kapcsolatról.

Bejegyezte: Elvira Doutz, 3 perccel ezelőtt

Nagyon dühös lettem, hogy Harry ezt csinálta, hiszen biztos, hogy tudta, hogy még egyáltalán nem vagyunk együtt, és még az se biztos, hogy valaha is együtt leszünk. Dühömben lecsaptam a laptop tetejét, és azonnal a telefonomért nyúltam. Harry megint váratott azzal, hogy felvegye a telefont, de végül felvette.

- Ide figyelj Harry, most hallgass végig. Miért jó ez neked, hogy ezt csinálod? Minden áron tönkre akarod tenni a kapcsolatomat Niallel? – egy pillanatra abbahagytam, és vártam, hogy mondjon valamit.

- Neked is szia! Ha annyira kíváncsi vagy rá, nem akarom tönkretenni a kapcsolatodat Niallel.

- Nem akarod? Ebben biztos vagy? Mert nekem a mai nap eseményeiből az jött le.

- Hidd el, hogy nem akarom tönkretenni a kapcsolatod Niallel. – hallatszott a hangján, hogy ő nem olyan ideges én, sőt, az is lehet, hogy ő egyáltalán nem ideges.

- Akkor miért csinálod ezt? Először küldted azt az sms-t Niall nevében, most pedig elmondtad a sajtónak, hogy randizok Niallel. Miért? Valamilyen okod biztos, hogy van.

- Az igazság az, hogy megbántam, hogy azt mondtam neked, hogy ne találkozzunk többet. – Ez egy kicsit meglepett, és egy kicsit le is nyugtatott.

- Akkor miért nem mondtad el ezt?

- Változtatna ez bármin is?

- Nem hiszem, de korábban lehet, hogy változtatott volna. – Nem mondott semmit, egyszerűen kinyomta.

Sziasztok!

Mint említettem lebetegedtem, így volt időm megírni a fejezetet. Remélem, hogy tetszik, és elnézést, hogy megint ilyen rövid lett, de nem tudtam máshogy befejezni. 

A folytatást nem tudom, hogy mikorra tudom hozni, de igyekszem vele. :)

Puszi,

Nia. 

U.Í.: Köszönöm a 6 rendszeres olvasót. *-*

7. fejezet

 Időhiány

A

 Niallal eltöltött este utáni napok számomra eseménytelenül teltek. Hivatalos vacsorák, jótékonysági események, és rengeteg unalom. A napokban az egyetlen jó dolog az volt, hogy Niallel minden egyes este beszéltem telefonon, ami feldobta az unalmas napokat. Egyre közelebb érzetem magam hozzá, és egyre szorosabb volt a kapcsolatunk. Az egyetlen gond az volt, hogy nem tudtunk összeegyeztetni egy időpontot a találkozáshoz. Amikor ő ért volna rá, akkor nekem volt olyan dolgon, amit nem tudtam halasztani, ha pedig nekem volt egy kis szabadidőm, akkor neki volt előre megbeszélt és lefixált dolga. Egy hét után már izgatottan vártam az este 8 órát, amikor megcsörrent a mobilom, és akár egy órát is képes voltam Niallel beszélgetni. Harry három napon keresztül hívogattam, de nem sikerült elérnem. Vagy foglalt volt, vagy nem vette fel a telefont, vagy pedig üzenetrögzítőre kapcsolt, ahol nem akartam neki üzenetet hagyni, így a sok sikertelen próbálkozás után már nem hívtam fel egyszer sem, elkönyvelve magamban azt, hogy nem akar velem beszélni. Nem egyszer megfordult a fejemben, hogy megkérdezem Nialltől, hogy mi van Harry-vel, de végül egyszer sem tettem.

Éppen a Büszkeség és Balítéletet olvastam, már körülbelül 10. alkalommal, amikor kaptam egy SMS-t.

Szombaton, Te, Én, egy cappuccino és néhány szelet süti. Mit szólsz hozzá? Niall

Mikor elolvastam az üzenetet majd’ ki ugrottam a bőrömből, és amikor elolvastam, még sikítottam is egyet. Tegnap este említettem Niallnek, hogy Június 2.-án lenne egy teljesen szabad napom, amikor nem kell csinálnom semmi kötelezőt, és végre találkozhatnánk, de ő akkor azt mondta, hogy nem ér rá. Már teljesen olyan volt, mintha Niallel évek óta ismernénk egymást, pedig személyesen még csak 2-szer beszélgettünk, bár az alatt a két alkalom alatt rengeteget. Gyorsan bepötyögtem Niallnek a válasz SMS-t.

Nagyon jó ötlet. Mikor, hol? Már nagyon várom. :) <3

Elküldtem Niallnek az SMS-t, majd beírtam a telefonom naptárjába, bár annak az esélye, hogy elfelejtem egyenlő a nullával. Néhány perccel az SMS-em elküldése után megérkezett a válasz is: Délután 2-re érted megyek, és beülünk majd valami kávézóba, a többi pedig meglepi. :) – ez után az üzenet után még legalább 15 SMS-t váltottunk egymással. Még szívesen váltottam volna üzeneteket Niallel, de le kellett mennem a nagyimmal teázni. Nagyon szerettem ezeket a délutáni teázásokat, mivel ilyenkor nagyon jót tudtam beszélgetni a nagymamámmal.

- Ráérnél szombaton? – kérdezte a nagymamám, miközben a heti programjainkról beszélgettünk.

- Miért? Mert igazából már van programom.

- Lesz egy jótékonysági bál afrikai gyerekek megsegítésére, ahol valakinek képviselnie kellene a Királyi Családot.

- Nem mehetne valaki más? Mint már említettem nekem már van programom.

- Mindenkinek más előre lefixált programja van. Mit terveztél szombatra? – kérdezte nagymamám, miután legcsalódottabb arcomat vettem elő.

- Találkoztam volna Niallel.

- Oh. Komolyak a dolgok ezzel a fiúval?

- Nem igazán, mivel alig tudunk találkozni. És most, mikor végre sikerült összeegyeztetnünk egy szabad délutánt közbejön ez a bál. Biztos, hogy nem mehetne valaki más?

- Megpróbálok beszélni édesapádékkal, hogy ők menjenek, de nem ígérek semmit.

- Köszönöm.

- Amúgy a múltkor még nem azzal a göndör hajú énekessel találkoztál? – Na, ezt a kérdést igazán kihagyhatta volna.

- Igen, de csak egyszer elmentünk vacsorázni. De semmi más nem volt. – Ezzel én lezártnak tekintettem a témát, majd megittam a maradék teám.

- Majd szólj, hogy végül mi lesz a szombattal kapcsolatban. – felálltam, majd felmentem a szobámba. Leültem az ágyamra, és folytattam tovább a könyvet, bár nem sokat olvastam belőle. Azon gondolkodtam, hogy miért akar a Nagymamám ennyire kicseszni velem. A gondolatmenetemet kopogás, majd ajtónyitás törte meg.

- Jó napot, Hercegnő!

- Szia, Joseph. Gyere be. – mosolyogtam rá, majd ő bejött a szobámba.

- Csak azért jöttem, mert a Királynő azt üzeni, hogy nagyon sajnálja, de neked kell menned szombaton a bálba.

- Oké. Köszönöm. Most légy szíves hagyj egyedül. – mondtam, és Joseph ki is ment a szobámból. Csak ültem az ágyamon, és gondolkoztam. Miért pont most van ez a bál? Miért nem mehet el rá más? Szomorúan törtöltem le egy kósza könnycseppet az arcomról, majd küldtem egy SMS-t Niallnek. Szia! Sajnos mégsem tudok találkozni veled szombaton, mert muszáj elmennem valami hivatalos jótékonysági bálba. Sajnálom. Remélem, hogy azért valahogy sikerül találkoznunk. Puszi: Sophia- Jobban szerettem volna felhívni, de mivel a könnyeimmel küszködtem, inkább az üzenetet választottam. Meglepően hamar kaptam választ. Szinte biztos voltam benne, hogy valami neked közbe fog jönni. N. – Miközben ezt a rövidke kis üzenetet olvastam elkezdtem sírni. Most miért haragszik rám? Ő is mondott már le találkozót velem, és én az teljesen megértettem. Neki most miért kell rám haragudnia? Bámultam ezt az üzenetet, miközben a könnyeim a telefonom képernyőjére hullottak. Egy papír zsebkendővel letöröltem könnyim, majd megírtam Niallnek azt a fejemben megfogalmazódó kérdést, aminek kíváncsi voltam a válaszára. Miért haragszol ezért? – A válasz nem üzenet formájában érkezett. Meglepettem emeltem a telefont a fülemhez.

- Szia! – szóltam bele először én a telefonba.

- Szia! - szólt bele Niall is. - Sajnálom az előbbi üzenetet. Nem én küldtem, hanem Harry. Azt hitte, hogy ez vicces. De remélem, hogy nem haragszol. – Harry?!

Sziasztok!

Bocsi, hogy nem lett olyan hosszú rész, mint amit ígértem, de a tanároknak most jutott eszükbe szinte mindenből dolgozatot íratni, és kiselőadásokat készíttetni, szóval én annak is örülök, hogy most ki tudtam tenni a fejezetet. Jövőhét végénél hamarabb ne nagyon várjatok tőlem friss fejezetet, mert valószínűleg nem lesz, de azért megpróbálok csodát tenni. :) Remélem, hogy azért tetszett a fejezet. :) Várom a visszajelzéseket. :)

Puszi: Nia^^

6. fejezet

6. fejezet

Niall…

Mikor megláttam, hogy ki hív, kicsit összeszorult a gyomrom, de most nem hagytam csörögni, hanem lassan felvettem a telefont, és beleszóltam.

- Halló? – biztos voltam, hogy ki az, de így szóltam bele a telefonba.

- Szia Sophia! Ugye, még nem aludtál? – hallottam Niall boldog hangját a telefonban.

- Nem, még nem.

- Akkor jó. – mikor ezt mondta, szinte láttam magam előtt Niall arcát, ahogyan mosolyog. – Hogy tetszett a koncert?

- Nagyon jó volt, köszönöm, hogy meghívtatok.

- Mi köszönjük, hogy eljöttél. – nevetett bele a telefonba. – Valami baj van? – még jobban összeszorult a gyomrom, és nem tudtam, hogy mit válaszoljak a kérdésre, és nem akartam nagyon bizonytalannak tűnni, így azt válaszoltam, amit a legegyszerűbbnek találtam.

- Nem, nincs semmi. – Nem tetszett, hogy megint hazudtam, vagyis inkább füllentettem neki.

- Akkor jó. Kicsit szomorú a hangod.

- Lehet azért, mert már egy kicsit fáradt vagyok. – próbáltam kicsit vidámabban beszélni, nem sok sikerrel.

- Oh, akkor nem zavarlak sokáig, csak azért hívtalak, hogy megbeszéljük a holnapi vacsorát, amiről tegnap beszéltünk. Akkor rá érsz holnap este? – Na, pont erről az egyről nem akartam beszélni.

- Igen, ráérek.

- Úgy jó neked, ha olyan este 7 körül érted megyek?

- Aha, jó. Hová megyünk?

- Az titok, de nem nyilvános helyre, nyugi. – ismét hallottam a hangján, hogy mennyire boldog, és ettől nekem is egy kicsit jobb kedvem lett.

- Szeretem a meglepetéseket. – kuncogtam.

- Annak örülök. Nem is zavarlak tovább. Aludj jól, és akkor holnap 6-kor találkozunk.

- Te is aludj jól, Niall. És ne késs! Szia! Jó éjt!

- Nem fogok. Jó éjt! – mondta, majd letette a telefont, én pedig megpróbáltam aludni. Nem sok sikerrel. Nagyon sokáig forgolódtam, mire sikerült elaludnom.

***

Reggel fél kilenckor keltem, de nagyon kialvatlan voltam. Felöltöztem, megreggeliztem, és tulajdonképpen semmit nem csináltam, egészen fél 6-ig, amikor elkezdtem készülődni az estére. Lezuhanyoztam, hajat vasaltam, felöltöztem, és enyhén kisminkeltem magam. Hamar készen lettem, így még egy negyed órát ücsörögtem a szobámban. Kicsit szorongtam a vacsora miatt. Vagyis még abba sem voltam biztos, hogy ez egy vacsora lesz. Niall semmit nem mondott, csak azt, hogy nem nyilvános helyre. Mindig is szerettem a meglepetéseket, de mint mindig, most is elfogott a kíváncsiság, és az izgalom, hogy vajon hová mehetünk. Hét óra előtt lesétáltam a hallba, és ott vártam tovább, mivel tudtam, hogy itt tudom meg a leghamarabb, ha Niall megérkezik. Igazam is lett. A szőke fiú néhány perccel hét óra után érkezett meg.

- Szia! - köszöntöttem, és adtam neki két puszit is.

- Szia! Indulhatunk? – Látszott rajta, hogy a két apró üdvözlő puszim egy kicsit meglepte.

- Persze. De elmondanád végre, hogy hová megyünk?

- Nem. Azt mondtad, hogy szereted a meglepetéseket. – mosolygott rám, majd beültünk a kocsijába.

- Igen, azt mondtam, hogy szeretem a meglepetéseket, de azt egy szóval sem, hogy türelmes ember vagyok. – Ezen mind a ketten jót nevettünk.

- Már nem kell sokat várni, és megtudod. – Igaza is lett. Körülbelül 12 percnyi autókázás után megérkeztünk egy nagyobb ház elé. Pontosan nem tudom, hogy hol lehetünk, mivel útközben végig Niallal beszélgettem. Meglepetésként ért, hogy Joseph nem lóg a nyakamon, pedig tudja, hogy eljöttem otthonról. Niallal bementünk a házba. A hallból tovább mentünk a nappaliba, ahol az asztalon volt egy kistálka perec, egy üveg kóla, és két pohár. Leültünk a kanapéra, és beszélgetni kezdtünk.

- Egyedül laksz itt? – kíváncsiskodtam, ami látszólag őt egyáltalán nem zavarta.

- Nem, Louis-val, Zaynnel, Harry-vel és Liam-mel.

- Nem is tudtam, hogy együtt laktok.

- Még csak egy hónapja költöztünk ide, és nem is vertük nagydobra, nem sokan tudnak róla, hogy itt lakunk. Szerencsére.

- Miért mondtad azt, hogy szerencsére?

- Tudod, a rajongók néha elég elvetemültek tudnak lenni. Ha megtudják a címet, állandóan itt lennének a környéken.

- Így már értem. – mosolyogtam, majd Niall elmesélt néhány vicces, kicsit ciki sztorit, ami a bandában történt vele. Ahogy leszűrtekből a legtöbb tréfát Louis kezdi el, és a többiek előszeretettel folytatják. Rengeteget röhögtünk, beszélgettünk, Niall rendelt egy pizzát, és megnéztünk egy filmet is. Hogy miről szólt, azt nem igazán tudom, mivel a film közben is beszélgettünk. Éppen indulni akartam, amikor megérkezett a One Direction további 4 tagja. Ők is leültek a kanapéra, és velük is beszélgettem egy keveset. Harry nem volt éppen jó hangulatában. Nem szólt egy szót se, csak bámult maga elé. Látni lehetett rajta, hogy valami baja van, amit nem csak én, de a többiek is észrevettek rajta.

- Mi a baj Harry? – kérdezte Liam, amikor már nagyon feltűnő volt, hogy Harry nem szól egy szót sem.

- Semmi. – Biztos voltam benne, hogy ez a válasz nem igaz, sőt, még azt is gondoltam, hogy mi lehet a baja. Az ott töltött időm hátralévő részében csak ezen járt az agyam. Vajon Harrynek az a baja, hogy én ma Niallal voltam? Vagy valami más? Vajon megbánta azt, hogy tegnap azt mondta, hogy felejtsem ez a tegnapelőtti randinkat? Nem tudtam, hogy mi a jobb. Az, ha ezek miatt az indokok miatt szomorú, vagy ha más okok miatt.

Már majdnem hajnali egy óra volt, amikor a szobám ajtajában elbúcsúztam Nialltől.

- Köszönöm, hogy eljöttél hozzánk. – mondta Niall.

- Én köszönöm a meghívást. Majd valamikor a közel jövőben megismételhetnénk. – mondtam, amitől Niallnak felcsillant a szeme, nagyon örült neki.

- Persze, majd megbeszéljük. Jó éjt Sophia!

- Jó éjt Niall! – mondtam, megöleltem, majd néztem, ahogy végigsétál a festményekkel teli, díszes folyosón.

Sziasztok!
Itt a friss fejezet. Remélem, hogy mindenkinek tetszett, bár én a végével nem vagyok teljesen megelégedve, de nem akartam nagyon hosszúra írni. Szóval az izgalmak majd jönnek a következő részben. ;) Amint sikerül megírnom,akkor hozom a folytatást.. :)
Puszi,
Nia. ^^