2013. január 12., szombat

6. fejezet



6. fejezet

Niall


Mikor megláttam, hogy ki hív, kicsit összeszorult a gyomrom, de most nem hagytam csörögni, hanem lassan felvettem a telefont, és beleszóltam.
- Halló? – biztos voltam, hogy ki az, de így szóltam bele a telefonba.
- Szia Sophia! Ugye, még nem aludtál? – hallottam Niall boldog hangját a telefonban.
- Nem, még nem.
- Akkor jó. – mikor ezt mondta, szinte láttam magam előtt Niall arcát, ahogyan mosolyog. – Hogy tetszett a koncert?
- Nagyon jó volt, köszönöm, hogy meghívtatok.
- Mi köszönjük, hogy eljöttél. – nevetett bele a telefonba. – Valami baj van? – még jobban összeszorult a gyomrom, és nem tudtam, hogy mit válaszoljak a kérdésre, és nem akartam nagyon bizonytalannak tűnni, így azt válaszoltam, amit a legegyszerűbbnek találtam.
- Nem, nincs semmi. – Nem tetszett, hogy megint hazudtam, vagyis inkább füllentettem neki.
- Akkor jó. Kicsit szomorú a hangod.
- Lehet azért, mert már egy kicsit fáradt vagyok. – próbáltam kicsit vidámabban beszélni, nem sok sikerrel.
- Oh, akkor nem zavarlak sokáig, csak azért hívtalak, hogy megbeszéljük a holnapi vacsorát, amiről tegnap beszéltünk. Akkor rá érsz holnap este? – Na, pont erről az egyről nem akartam beszélni.
- Igen, ráérek.
- Úgy jó neked, ha olyan este 7 körül érted megyek?
- Aha, jó. Hová megyünk?
- Az titok, de nem nyilvános helyre, nyugi. – ismét hallottam a hangján, hogy mennyire boldog, és ettől nekem is egy kicsit jobb kedvem lett.
- Szeretem a meglepetéseket. – kuncogtam.
- Annak örülök. Nem is zavarlak tovább. Aludj jól, és akkor holnap 6-kor találkozunk.
- Te is aludj jól, Niall. És ne késs! Szia! Jó éjt!
- Nem fogok. Jó éjt! – mondta, majd letette a telefont, én pedig megpróbáltam aludni. Nem sok sikerrel. Nagyon sokáig forgolódtam, mire sikerült elaludnom.
***
Reggel fél kilenckor keltem, de nagyon kialvatlan voltam. Felöltöztem, megreggeliztem, és tulajdonképpen semmit nem csináltam, egészen fél 6-ig, amikor elkezdtem készülődni az estére. Lezuhanyoztam, hajat vasaltam, felöltöztem, és enyhén kisminkeltem magam. Hamar készen lettem, így még egy negyed órát ücsörögtem a szobámban. Kicsit szorongtam a vacsora miatt. Vagyis még abba sem voltam biztos, hogy ez egy vacsora lesz. Niall semmit nem mondott, csak azt, hogy nem nyilvános helyre. Mindig is szerettem a meglepetéseket, de mint mindig, most is elfogott a kíváncsiság, és az izgalom, hogy vajon hová mehetünk. Hét óra előtt lesétáltam a hallba, és ott vártam tovább, mivel tudtam, hogy itt tudom meg a leghamarabb, ha Niall megérkezik. Igazam is lett. A szőke fiú néhány perccel hét óra után érkezett meg.
- Szia! - köszöntöttem, és adtam neki két puszit is.
- Szia! Indulhatunk? – Látszott rajta, hogy a két apró üdvözlő puszim egy kicsit meglepte.
- Persze. De elmondanád végre, hogy hová megyünk?
- Nem. Azt mondtad, hogy szereted a meglepetéseket. – mosolygott rám, majd beültünk a kocsijába.
- Igen, azt mondtam, hogy szeretem a meglepetéseket, de azt egy szóval sem, hogy türelmes ember vagyok. – Ezen mind a ketten jót nevettünk.
- Már nem kell sokat várni, és megtudod. – Igaza is lett. Körülbelül 12 percnyi autókázás után megérkeztünk egy nagyobb ház elé. Pontosan nem tudom, hogy hol lehetünk, mivel útközben végig Niallal beszélgettem. Meglepetésként ért, hogy Joseph nem lóg a nyakamon, pedig tudja, hogy eljöttem otthonról. Niallal bementünk a házba. A hallból tovább mentünk a nappaliba, ahol az asztalon volt egy kistálka perec, egy üveg kóla, és két pohár. Leültünk a kanapéra, és beszélgetni kezdtünk.
- Egyedül laksz itt? – kíváncsiskodtam, ami látszólag őt egyáltalán nem zavarta.
- Nem, Louis-val, Zaynnel, Harry-vel és Liam-mel.
- Nem is tudtam, hogy együtt laktok.
- Még csak egy hónapja költöztünk ide, és nem is vertük nagydobra, nem sokan tudnak róla, hogy itt lakunk. Szerencsére.
- Miért mondtad azt, hogy szerencsére?
- Tudod, a rajongók néha elég elvetemültek tudnak lenni. Ha megtudják a címet, állandóan itt lennének a környéken.
- Így már értem. – mosolyogtam, majd Niall elmesélt néhány vicces, kicsit ciki sztorit, ami a bandában történt vele. Ahogy leszűrtekből a legtöbb tréfát Louis kezdi el, és a többiek előszeretettel folytatják. Rengeteget röhögtünk, beszélgettünk, Niall rendelt egy pizzát, és megnéztünk egy filmet is. Hogy miről szólt, azt nem igazán tudom, mivel a film közben is beszélgettünk. Éppen indulni akartam, amikor megérkezett a One Direction további 4 tagja. Ők is leültek a kanapéra, és velük is beszélgettem egy keveset. Harry nem volt éppen jó hangulatában. Nem szólt egy szót se, csak bámult maga elé. Látni lehetett rajta, hogy valami baja van, amit nem csak én, de a többiek is észrevettek rajta.
- Mi a baj Harry? – kérdezte Liam, amikor már nagyon feltűnő volt, hogy Harry nem szól egy szót sem.
- Semmi. – Biztos voltam benne, hogy ez a válasz nem igaz, sőt, még azt is gondoltam, hogy mi lehet a baja. Az ott töltött időm hátralévő részében csak ezen járt az agyam. Vajon Harrynek az a baja, hogy én ma Niallal voltam? Vagy valami más? Vajon megbánta azt, hogy tegnap azt mondta, hogy felejtsem ez a tegnapelőtti randinkat? Nem tudtam, hogy mi a jobb. Az, ha ezek miatt az indokok miatt szomorú, vagy ha más okok miatt.
Már majdnem hajnali egy óra volt, amikor a szobám ajtajában elbúcsúztam Nialltől.
- Köszönöm, hogy eljöttél hozzánk. – mondta Niall.
- Én köszönöm a meghívást. Majd valamikor a közel jövőben megismételhetnénk. – mondtam, amitől Niallnak felcsillant a szeme, nagyon örült neki.
- Persze, majd megbeszéljük. Jó éjt Sophia!
- Jó éjt Niall! – mondtam, megöleltem, majd néztem, ahogy végigsétál a festményekkel teli, díszes folyosón.

Sziasztok!
Itt a friss fejezet. Remélem, hogy mindenkinek tetszett, bár én a végével nem vagyok teljesen megelégedve, de nem akartam nagyon hosszúra írni. Szóval az izgalmak majd jönnek a következő részben. ;) Amint sikerül megírnom,akkor hozom a folytatást.. :)
Puszi,
Nia. ^^ 

4 megjegyzés:

  1. nagyon jó rész volt... bár szegény Harry:)
    Siess a folytatással...:D
    Domi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett. :)Nem olyan szegény ő, és lesz még jobb kedve is, nyugi. ;)
      Igyekszem minél hamarabb hozni, még az is lehet, hogy ma megírom, bár nem 100%. :)
      Puszi,
      Nia

      Törlés
  2. Szia!
    Tetszett a fejezet!:) Mellesleg nézz be hozzám, hisz egy kis ajándék vár rád...
    Puszi, xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Örülök, hogy tetszett, és nagyon köszönöm a díjat. :)

      Törlés