13. fejezet

Please, help me!

- Sajnálom, de nem vihetem Los Angelesbe. – mondta Joseph. Valahogy sejtettem, hogy ellenkezni fog, de erre nem találtam ki semmit.

- Pedig én el fogok jutni LA-be, vagy jön maga is, vagy kénytelen leszek egyedül menni.

- Nem ajánlatos elhagynia a kórházat, és szerintem akkor az országból se lenne jó ötlet távozni.

- Maga most kinek a pártján áll? – kicsit felemeltem a hangom, hátha így meggyőzőbb tudok lenni.

- Ezt hogy érti? – kérdőn nézett rám, nem igazán tudta, hogy mire gondolok, legalábbis ezt próbálta velem elhitetni, de tudom, hogy hallotta az apámmal folytatott beszélgetésemet.

- Nagyon jól tudja, hogy mire gondolok. Arra, hogy maga szerint is az a jobb, hogy mindig azt teszem, amit mondanak nekem?

- Nem, egyáltalán nem. Az én véleményem az, hogy ha most annyira el akar menni innen, de nem akar visszamenni a palotába, akkor szívesen elviszem egy szállodába, de nem Los Angelesbe. Sajnálom, de ezt nem tehetem meg.

- És ugyan miért nem? – valahogy sejtettem, hogy kinek a keze van benne.

- Az édesapja kérése, hogy az ő engedélye nélkül nem vihetem külföldre. – Erre eléggé felkaptam a vizet, de nem akartam nagyon vitatkozni Joseph-fel, még csak az hiányzik, hogy ő is megharagudjon rám.

- Rendben, ha ennyire nem engedik, hogy elmenjek az országból, akkor vigyen egy szállodába. Nem akarok haza menni. Oh, és ne értesítsen senkit azzal kapcsolatban, hogy elhagyom a kórházat, és azt se mondja el, hogy hová megyünk. Világos? -  Erre csak bólintott, majd segített összepakolni a cuccaimat, majd elhagytuk a kórházat. Nem vagyok halálos beteg, és kezelésre sem szorulok, így szerencsére tényleg elengedtek, és „saját felelősségemre” elhagytam a kórházat, bár Joseph azt mondta, hogy az én értelemben a „saját felelősségemre” azt jelenti, hogy Joseph felelősségére, így megígértette velem, hogyha egy kicsit is rosszul érzem magam, akkor szólok neki. Igazán ezt szeretem benne, hogy ha először egy kicsit ellenkezik, akkor is mindenben segít, és nem igazán haragtartó. Legalábbis szerencsére velem ilyen. Egy hatalmas szállodába mentünk, ahol szerinte „nem vagyok olyan feltűnő”. Két szobát vett ki, egy lakosztályt, és egy kisebb szobát, gondolom magának. Nem volt sok csomag, mivel csak egy kisebb táskám volt, amiben egy ruha, és néhány tisztálkodási cucc volt. Semmi más. Miután felmentünk a lakosztályba leültünk a kanapéra, és elkezdtünk beszélgetni.

- Mihez akar most kezdeni? Nem játszhatja a sértődött kislányt örökké a nagymamája, és az édesapja előtt. – Volt egy dolog, amit egyáltalán nem szerettem Josephben, mégpedig az, hogy mindent előre látott, vagy legalábbis előre akart látni.

- Nem tudom. Nem akarok, és nem is játszom a sértődött kislányt. De azt észre kell venniük hogy nem szabhatják meg csak úgy, hogy kivel találkozhatok, és kivel nem. De szerintem ezt nem kell megint elmondanom, mert hallottad a beszélgetést köztem és az apám között.

- Igen, igaza van, tényleg hallottam. – a beszélgetésünket kopogás zavarta meg, Joseph ment ajtót nyitni. Nem tudtam, és nem is akartam tudni, hogy ki az. Szinte teljesen biztos voltam benne, hogy az apám az, de szerencsére nem ő volt. Amikor az ismerős hang felé fordultam, nagyon meglepődtem, bár azt már kezdtem megszokni, hogy állandóan meglepetéseket okoz nekem. Az ajtóban a One Direction göndör szívtiprója, Harry ácsorgott.

- Szia! – köszöntem rá udvariasan, és meglepő módon egyáltalán nem éreztem haragot, se dühöt, pedig csinált egy két dolgot, ami miatt kiérdemelné mind kettőt.

- Szia! Nem zavarok? – látszott rajta, hogy egy kicsit zavarba van, és szerintem nem tudta, hogy mire számítson azzal kapcsolatban, hogy hogyan fogok reagálni a felbukkanására.

- Nem, egyáltalán nem. Gyere csak be. Joseph, majd szólok, ha szükségem lesz magára. – Joseph elment, Harry pedig leült mellém a kanapéra.

- Örülök, hogy látlak. Csak azért jöttem, hogy bocsánatot kérjek azért, amiket tettem. Nem gondoltam, hogy te ezeket ennyire a szívedre veszed. – nem hagytam, hogy tovább beszéljen, leállítottam azzal, hogy mutató ujjam a szájára tettem.

- Ezt már Niall mind elmondta, és nyugi, egyáltalán nem haragszom se rád, se rá. De amúgy honnan tudtad, hogy itt vagyok? – Először ez a kérdés fel sem merült bennem, hisz elméletileg csak Joseph és én tudunk arról, hogy itt vagyunk.

- Niall a kórházban hagyta a telefonját, amit te valószínűleg eltettél, és a benne lévő GPS jel alapján kerestük le a telót. Engem küldött érte, mert ők már elutaztak LA-be.

- Huh, akkor jó. És honnan tudtad, hogy itt van, ebben a szobában a telefon?

- A lenti újságírók arról kérdezgettek, hogy hozzád jöttem-e. Utána már csak megkérdeztem a recepciós csajt, hogy melyik szobában vagy, és most itt vagyok.

- Várj! Lent újságírók vannak? – Hirtelen megállt bennem a levegő. Ezt nem akartam. Bőven elég nekem az apám, nem kellenek még fotósok is.

- Igen, és szerintem mind miattad vannak itt, mert rólad kérdezgettek, hogy hozzád jövök-e, mi van köztünk, meg ilyenek. De te erről nem tudsz?

- Nem, egyáltalán nem tudok. – mondtam, majd elkezdtem könnyezni. Nem akartam újságírókkal beszélni. azt nem kérdeztem meg senkitől, hogy tudnak-e a gyógyszeres ügyemről, de valahogy sejtettem, hogy igen. Harry vigasztalás képen átölelt, és egyik mutatóujja hegyével letörölt egy könnycseppet az arcomról. Nagyon jól esett a közelsége. – Nekem ilyen szörnyű életem van. Ha végre egyenesben van, és boldog vagyok, akkor jön valami, amitől rossz kedvem lesz, és még az után is lesz valami, amitől még rosszabb. Mindenki azt hiszi, hogy hercegnőnek lenni jó dolog, pedig egyáltalán nem az. Szörnyű dolog. Ezért nem akarok élni, ezért akartam meghalni. Sosem hagynak békén. – már zokogtam. – Régebben nem sírtam ennyit, sőt, szinte sose sírtam. Semmi sem akar sikerülni, és ezt úgy értsd, hogy én még egy nyamvadt öngyilkosságra sem vagyok képes.

- Hé, nyugi. Nem sül el semmi rosszul, csak nem úgy történnek a dolgok, ahogy te szeretnéd, és lehet, hogy ez így jobb. És higgy nekem, nemsokára minden egyenesbe fog jönni. – körülbelül egy percig nem mondott semmit, csak közelebb húzott magához, majd folytatta. – Valahogy ezt nem így akartam, és tudom, hogy te Niallt szereted, de úgy gondoltam, tudnod kell, hogy szeretlek, és rám bármikor számíthatsz.

Sziasztok! :3
Azzal kezdem, hogy mindenkinek KELLEMES HÚSVÉTOT kívánok. :)
Nem igazán fűzök hozzá semmit. Remélem, hogy tetszett, várom a visszajelzéseket! :)
Puszi: Nia*

12. fejezet

Ébredés, meglepetés

Mikor magamhoz tértem, nem éreztem semmit. A szemem nem nyitottam ki, féltem. Valószínűleg egy kórházi ágyon fekhettem, ugyanis érős fertőtlenítő szagot éreztem, és halk pittyogást hallottam. Az emlékeim lassan kezdtek visszatérni, amitől egyre rosszabbul kezdtem magam érezni. Ezek szerint a kísérletem nem sikerült, ugyanis biztos, hogy nem voltam halott. Könnycseppek folytak végig arcomon. Fel akartam emelni a jobb kezem, hogy letöröljem őket, de nem tudtam. Valaki a karomon feküdt. Kénytelen voltam kinyitni a szemem. Az érzésem beigazolódott, tényleg egy kórházban feküdtem, életben voltam, és tényleg feküdt a karomon valaki. Megsimogattam a fejét, amire szőke hercegem fel is kelt. Nagy meglepetésként ért, hogy itt találtam őt magam mellett.

- Végre, hogy magadhoz tértél. – monda Niall, majd nyomott egy puszit a homlokomra. – Nagyon buta dolgot csináltál. Mindenkit halálra, na jó, ez egy kicsit durva hasonlat, szóval inkább úgy fogalmazok, hogy mindenkit nagyon megijesztettél.

- Sajnálom. – néztem rá bocsánat kérően.

- Senki sem haragszik rád. De csak Josephnek köszönhetően lehetek itt, ugyanis az apád nekem, és a banda többi tagjának is megtiltotta, hogy találkozzunk veled. – a könnyek egyre sűrűbben hullottak. Alig tudtam felfogni azokat, amiket Niall mondott. – Harry elmondott mindent, hogy egyszer randiztatok, és egy kicsit féltékeny volt, de nagyon sajnálja, ahogyan viselkedett. Én megbocsájtottam neki, és egyáltalán nem bomlik fel a banda, mint ahogy azt sokan gondolták. Gondoltam ezt jobb tisztázni. Szerintem az lesz a legjobb, ha most megyek, mert Joseph azt mondta, hogy nemsokára jön az apád meglátogatni téged. És amúgy is nemsokára indul a gépünk LA-be. Örülök, hogy megismerkedtünk. – mondta, majd ő is kitörölt egy könnycseppet a szeme sarkából, és még utoljára megcsókolt, majd kiment a kórteremből. Ezt egyszerűen nem tudom felfogni. Apám megtiltotta, hogy többet velük találkozzak a fiúkkal. Ezek szerint ez volt az utolsó csókunk. Ismét elkezdtem zokogni, amit abba kellett hagynom, mivel az ajtóm előtt Joseph már apámmal beszélt. Letöröltem a könnyimet, majd visszafeküdtem, és úgy tettem, mintha aludtam volna. Halkan benyitott a kórterembe, idejött az ágyhoz, adott egy apró puszit a homlokomra, majd leült az ágyam melletti székre. Körülbelül még öt percig tettetem azt, hogy alszok, majd kinyitottam szemeimet. Mikor megláttam apát lesütött róla az aggodalom, ráadásul még a szeme sarkában könnycseppeket véltem felfedezni.

- Szia apa! – elmosolyodtam, amire ő is egy apró mosollyal felelt.

- Mégis miért csináltad ezt? Mindenki nagyon aggódik érted. – valahogy sejtettem, hogy azonnal a lényegre fog térni.

- Nagyon kiakadtam. Sajnálom. – próbáltam rövidre zárni ezt a témát. Engem sokkal jobban érdekelt, hogy miért tiltja meg azt, hogy találkozzak Niallel. – Niall keresett?

- Igazán róla akartam beszélni veled. – valahogy éreztem. – Nagymamáddal megbeszéltük, hogy szerintünk sokkal jobb lenne neked, ha nem találkoznál többet azokkal a fiúkkal. Ráadásul láttam, ahogy az egyik dán herceggel táncoltál a bálon. Szerintem jó lenne, ha megismerkednétek egymással. Nagyon jó modorú, rendes fiú. Gondold át. – Nem bírtam tovább, kitörtem magamból.

- Nem mondhatjátok meg, hogy kivel találkozzak, és kivel nem. Amúgy sem gondolhatnám át, hogy akarok-e azzal a fiúval jóba lenni, vagy nem, mivel ha te, és a nagymamám már megbeszéltétek, hogy jó ötlet lenne, akkor szerintem már mindent lebeszélt az ő családjával is. Ismerem a dörgést, nyugodt lehetsz. De én, biztos, hogy nem megyek bele semmilyen érdek dologba. A másik pedig az, hogy nem tilthatod meg, hogy kivel találkozok, mert ez az én életem, és nem a tiéd. Én sem tehetek róla, hogy beleszerettem Niallbe, de ez van, és ezen se te, se én nem tudok változtatni, hiszen nagyon jól tudod, hogy a szerelmet nem igazán lehet irányítani. A harmadik dolog pedig az, hogy eddig, 18 éven keresztül, mindig azt csináltam, amit ti mondtatok nekem. Oda mentem, ahová ti akartátok, abba az iskolába jártam, ahová ti akartátok, hogy járjak, és olyan emberekkel barátkoztam, akiket ti mutattatok be nekem, hogy barátkozzak velük, ráadásul eddig csak olyan fiúkba „voltam szerelmes” akiket ti megfelelőnek tartottatok nekem. De most az egyszer igazán beleszerettem valakibe, és minden nehezítő tényező lenyugodott, de ti ismét megakadályoztátok a boldogságomat. Hát, nagyon szépen köszönöm. Most pedig kérlek, menj el. – mondtam, vagyis inkább üvöltöttem, majd hátat fordítottam neki az ágyon, és elkezdtem halkan sírni. Már régóta bujkált bennem ez, hogy elmondjam nekik, de sose jött ki rá a lépés, mindig volt valami, ami nem engedte meg azt, hogy mind ezt a szemébe mondjam. Most itt volt rá az alkalom. Arra volt kíváncsi, hogy miért akartam öngyilkos lenni, hát itt van rá a válsz. Mert egy csődtömeg vagyok, és az életemet nem én, hanem mások irányítják. Biztos vagyok benne, hogy az apám még mindig bent van a szobában, mivel hallottam, ahogyan levegőt vesz. Nem akartam hozzá szólni, így vártam, hogy ő mondjon valamit, de még mindig nem fordultam felé. Körülbelül 10 percig feküdtem neki háttal, és vártam, mire végre megszólalt.

- Sajnálom, talán igazad van, hogy túl szigorú vagyok, vagyunk veled, és túl sok mindenben döntünk helyetted. De ez nem változtat semmit, ugyanis te nem vagy egy átlagos lány. Egy hercegnő vagy, akinek vannak kötelezettségei, akár tetszik, akár nem. Ez nem változtat a helyzeten, továbbra sem szeretném, ha Niall Horannel találkozgatnál. - miután látta rajtam, hogy nem kívánok semmi mást mondani, folytatta. – Majd később benézek. Pihenj, és tartsd be azt, amit az orvosok mondanak neked. – mondta, majd kiment. Én ez esetben valami csoda folytán nem sírtam. Valahogy nem hatott meg az amit mondott, hiszen magamban végig tudtam, hogy bármi történik is találkozgatni fogok Niallel. Felálltam az ágyból, felvettem a ruhákat, amit már valaki behozott nekem, majd kimentem a szobából, ahol azonnal Josephbe ütköztem.

- Megy valahová? – kérdezte.

- Igen, mivel már elmúltam 18, saját felelősségemre távozhatok, és ezt most ki is használom. Maga pedig támogat, mivel nem tehet mást.

- Rendben. És utána hová akar menni?

- Los Angelesbe.

Sziasztok!

Itt a folytatás. Remélem, hogy tetszett. :) Megpróbálok most már minden hétvégén egy fejezetet hozni, és ha vége ennek a történetnek, akkor szinte biztos, hogy belekezdek egy új 1D-s történetbe. :)

Puszi,

Nia

11. fejezet

Depresszió

- MI AZ ÖRDÖGÖT CSINÁLSZ??! – Mindenki ránk nézett, de én semmivel nem törődve fogtam magam, és miközben éreztem, ahogyan a szúrós tekintetek lyukat vájnak a hátamba egyszerűen kisétáltam a teremből, és egészen addig, ameddig nem hallottam magam mögött becsukódni az ajtót szépen lassan sétáltam, majd elkezdtem sírva rohanni a szobám felé. Akikkel út közben összefutottam, mindannyian csak bámultak rám. Amint beléptem a szobám ajtaján koronámat szinte kitéptem a hajamból és rádobtam az ágyamra, majd kulcsra zártam az ajtómat, és lekuporodtam a földre, fejem pedig térdemre hajtottam. Eszméletlenül dühös voltam. Nem feltétlenül csak Harryre, hanem magamra is. A könnyeim patakokban folytak végig az arcomon, majd az apró könnycseppek a térdemen áztatták a ruhámat. Egyszerűen nem fér a fejembe Harry hogy viselkedhet így velem. Valószínűleg nem jut el a tudatáig, hogy ezzel nem csak nekem csinál rosszat, nem csak én fogom magam szörnyen érezni, hanem Niall is, és még az is meglehet, hogy ő is. Ráadásul a valódi okot sem értem. Az tiszta, hogy mielőtt összejöttem Niallel egyszer randiztunk, és egyszer megcsókolt, de semmi több nem történt, így szerintem oka sincs arra, hogy dühös legyen rám, vagy esetleg Niallre, bár szerintem inkább rám dühös, de még mindig nem értem, hogy miért akar nekem állandóan keresztbe tenni valamilyen módon. Először elmondja egy élő adásban, hogy Niallel randizunk, majd most ez. Megcsókol teljesen nyilvánosan, rengeteg fontos személy előtt, a családom előtt, és ami a legrosszabb, hogy Niall is ott volt. Nem fért a fejembe, hogy ezt miért csinálta. Gondolataimból erős kopogtatás ébresztett fel, és az, hogy Joseph azt mondogatja, hogy nyissam ki az ajtót, amire én egyszerűen csak annyit válaszoltam, hogy nem. Felálltam, és bementem a fürdőszobámba. Levettem a cipőmet, majd nagy nehezen kibújtam a ruhámból, és belöktem a sarokba a fehérneműimmel és ékszereimmel együtt. Ezután beálltam a zuhanykabinba, és megnyitottam a csapot. A jéghideg vízcseppek kellemetlenül folytak végig testemen. Szörnyen éreztem magam, hogy egyáltalán szóba álltam ma Harryvel. Valahogy a korábban történtek miatt sejthettem volna, hogy ez fog történni, de sosem gondoltam, hogy Harry ennyire rossz szándékú lenne. Arra biztosan nem gondolt, hogy ezek után mit fognak rólam, vagy róla gondolni az emberek. Mit fog róla, vagy rólam gondolni Niall. Körülbelül 15 percig ültem összekuporodva a zuhanykabinban, és folyattam magamra a jéghideg vizet, és zokogtam, majd kiszálltam a zuhany alól, felvettem a köntösömet, és ajtót nyitottam Niall Horannak.

- Szia. – köszöntem neki, miközben gyorsan, egy mozdulattal letöröltem egy könnycseppet az arcomról.

- Szia! Nézd, nem húzom tovább az időt. Nem tudom, hogy mi történt közted és Harry között, de szinte biztos, hogy történt valami. Szerintem ezt itt, és most hagyjuk abba, ameddig nem túl komoly. Sajnálom. – mondta, s közben szavai beleégtek emlékezetembe. Amint kiment, és becsukta maga mögött az ajtót, és ismét a padlón voltam, és ismét zokogtam. Utáltam Harry Stylest, utáltam magamat. Brigitta hamar a szobámban termett és próbált megvigasztalni, de nem nagyon sikerült neki. Rávett, hogy pihenjek le, így bementem a gardróbomba, belebújtam a pizsamámba, majd lefeküdtem az ágyamba. Mikor mindenki kiment a szobámból valami olyan dolgot tettem, amit nem igazán kellett volna. Elővettem a telefonom, és elkezdtem a neten cikkek után böngészgetni. Nem nagy meglepetésemre rengeteget találtam. Egyiket sem olvastam végig, csak a címeket futottam át.

Sophia hercegnő két 1D taggal is kavar egyszerre!

Harry Styles lesmárolta Niall Horan csaját! Gondok a One Directionnél?KÉPEK!

Felbomlik a One Direction?

Sophia hercegnő miatt napjaink leghíresebb fiúbandája felbomlik?

Kilép a bandából Niall Horan?

Sophia hercegnő szülinapi bulija botrányba fulladt! A hercegnő sírva rohant ki a bálteremből!

Csak ennyit bírtam elolvasni, mert teljesen könnybe lábadt a szemem. Honnan veszik ezt a sok hülyeséget? Honnan van képük a csókról? Miből gondolják, hogy a 1D felbomlik? Rengeteg kérdés merült fel bennem, de úgy igazából egyiknek sem érdekelt a válasza, de azért kíváncsiságból megnéztem a Twitter profilomat. A világ trendek között szerepelt a Sophia hercegnő, Niall Horan, és Harry szavak, és a #NemAkarjuka1DFelbomlását hashtag is. Nem igazán érdekeltek, hogy rólam mit írnak, de az igen, hogy nekem mit írnak, így abból elolvastam néhányat.

Ha @SophiaW. miatt felbomlik a 1D nem tudom, hogy megölöm, vagy a sok utálattól öngyilkos lesz.

Nem hiszem el! Mit meg nem adnék azért, hogy Niall a pasim legyen. @SophiaW-nek ez sem elég, ő rögtön Harryt is akarja! Micsoda ***.

Én nem tudom, hogy mi történt, de nem ítélkezek! Ne foglalkozz senkivel @SophiaW te vagy a legjobb. :)

Sajnos nem sok kedves üzenet érkezett, így még jobban sírtam, és még rosszabbul éreztem magam. Mindenki engem utál, és engem hibáztat. Pedig nem sok okuk van. Senki egy szóval nem mondta ezt, ezek csak találgatások. Ennek ellenére lelkileg teljesen padlóra kerültem. Zokogtam, és oda jutottam, hogy meg akarok halni, nem akarok több szenvedést, több utálatot. Senkinek nincs rám szüksége, jobb lenne, ha nem is léteznék. Ezért kimásztam az ágyból, és a gyógyszeres dobozkám felé vettem az irányt, amiből kivettem egy teli doboz altatót, és lenyeltem legalább fél dobozzal belőle, majd visszafeküdtem az ágyamba, és vártam, hogy az ár sodorjon magával.

Sziasztok! 

Meghoztam az ígért folytatást. :) A mostani hangulatom miatt alakult így a vége, ezért elnézést kérek. Megpróbálok sietni a következővel, amennyire csak lehet, és amennyire csak tudok. :)

Puszi: Nia.

10. fejezet

18…

A napok és a hetek teltek-múltak, mindenféle különösebb gond nélkül. Niallel hivatalosan is együtt vagyunk, már lassan egy hónapja. Megpróbálunk a lehető legtöbbet találkozni, bár a legtöbbször csak nála tudunk, ami azt is jelenti, hogy elég sokat látom Harryt. Ennek nem igazán örülök, bár megígérte, hogy nem fog keresztbe tenni nekem és Niallnek. Elérkezett a 18. születésnapom, ami azt jelenti, hogy mindjárt egy hatalmas buli veszi kezdetét, rengeteg híres, és fontos személlyel. Legszívesebben nem hívtam volna meg Harryt, de ezt nem tehettem meg, mivel a One Direction többi tagja meg lett hívva, és eleve nem sok beleszólásom volt a vendéglistába. Joseph azt mondta azért nem akarom meghívni, mert iránta is érzek valamit. Szerintem ez nem igaz. Mármint érzek iránta valamit, de semmi pozitívet, és ezt el is mondtam már neki. Niall még mindig nem tud arról, hogy egyszer randiztam Harryvel, de egyre jobban kíváncsi rá, hogy miért nem beszélünk soha. Nem tudom, hogy mit mondjak neki. Nem tudom, hogy mi lenne a jobb. Elmondani neki az igazat, vagy egyszerűen csak azt mondani neki, hogy nem igazán kedvelem, és ezzel lezárni a témát. Joseph szerint az igazat kellene neki elmondanom, de én nem hiszem, hogy ez a jobb.

- Készen áll? – kérdezte Brigitta, néhány perc csend után. A gardróbomban ültem, és gondolkoztam. Néhány napja még nagyon izgatott voltam a buli miatt, de most inkább befeküdnék az ágyamba, és olvasnék ahelyett, hogy egész este egy kényelmetlen ruhában mászkálok, táncolok és jó pofizok olyan embereknek, akiket alig ismerek.

- Igen Brigitta, indulhatunk. – mondtam, majd elindultunk a szépszámú kíséretemmel a bálterem felé.

- Elfelejtett valamit. – mondta Joseph alig azután, hogy megtettünk néhány lépést.

- Micsodát? – kérdeztem meglepődötten, mivel szerintem minden nálam van, aminek nálam kell lennie.

- A nagymamája személyesen szerette volna átadni az ajándékát, de sajnos nem volt ideje arra, hogy most odaadja, így rám bízta, hogy ezt adjam oda magának. – egy közepes méretű díszes dobozt tartott a kezében.

- Mi ez? – kérdeztem kíváncsian.

- Nyissa ki! – mondta Joseph, majd a kezembe adta a dobozt, amit én hatalmas kíváncsisággal nyitottam ki.

- Hú. Ez gyönyörű. – mondtam, mikor megláttam a koronát a dobozban. – Ez tényleg az enyém?

- Igen, és ma este viselnie is kell. – mondta Joseph, majd kivette a dobozból a koronát, és a fejemre tette.

 - Jól áll magának. – válaszul nem mondtam semmit, csak mosolyogtam, majd tovább indultunk.  A bálterembe egy elég hosszú lépcsőn fogok bevonulni, ami egy kicsit félelmetes, mivel elég könnyű rajta elesni. Ez a legnagyobb félelmem a mai estével kapcsolatban.

- Sok sikert! – mondta Brigitta, majd néhány másodperc múlva kinyitották előttem az ajtókat, és rengeteg rám szegeződő szempárral találtam szembe magam. Vettem egy nagy levegőt, majd mosolyogva elindultam lefelé a lépcsőn. Végig Niall tekintetét kerestem, de nem találtam. Ez egy kicsit aggasztott, de továbbra is mosolyogtam. Mikor végre leértem teljesen megkönnyebbültem.

- Nagyon köszönöm, hogy eljöttek, sokat jelent ez nekem. Ezúton is szeretném megköszönni mindenkinek hogy időt szakított erre a számomra nagyon különleges eseményre, és az ajándékokat, amiket kaptam. – mondtam a bemagolt sablon szöveget, majd megtapsoltak, és mindenki elkezdett mozgolódni, én pedig megpróbáltam elvegyülni a tömegben, hogy megkeressem Niallt. Szerencsére hamar megtaláltam, Harryvel ácsorgott a büfépultnál. Rájuk mosolyogtam, de nem mentem oda hozzájuk, mivel egy srác, akinek a nevét nem tudom, elhívott táncolni én pedig nem mondhattam nemet.

- Gyönyörűen néz ki ma este. – bókolt nekem.

- Köszönöm. – rámosolyogtam, majd elkezdtünk táncolni. Két perc után rájöttem, hogy egy gróffal táncolok, de a neve nem ugrott be. Körülbelül öt percet táncoltam vele, amikor Niall odajött, és felkért táncolni.

- Örülök, hogy végre személyesen is találkozhatok veled. – mondta nekem mosolyogva.

- Én is nagyon örülök. Amúgy jól áll az öltöny. – mosolyogtam rá én is.

- Köszönöm, de azt előre leszögezem, hogy táncolni azt nem tudok.

- Nem gond, én tudok. – mosolyogtam rá, majd elkezdtünk táncolni, és egészen addig táncoltunk, amíg Harry, nagy meglepetésemre felkért táncolni.

- Most már szóba állsz velem? – kérdeztem a One Direction legfiatalabb tagjától.

- Eddig is szóba álltam veled.

- Igen? Nekem nem úgy tűnt, mivel nem beszéltünk azóta, mióta legutóbb rám csaptad a telefont, és az nem lehet a kifogásod, hogy nem találkoztunk, hiszen már azóta elég sokszor voltam nálatok. – ez most a szín tiszta igazság volt. Kicsit zavart, hogy Harry nem beszél velem, de nem erőltettem, úgy voltam vele, hogy ha nem akar velem beszélni, akkor én sem akarok vele. Miközben a táncunk végéhez közeledtünk Harry egyszerűen csak odahajolt hozzám, és megcsókolt, én pedig azonnal ellöktem magamtól.

- MI AZ ÖRDÖGÖT CSINÁLSZ??!

Sziasztok!

Ez a fejezet most ilyen rövidke lett, aminek az oka az, hogy eddig ma nem volt áram, és úgy döntöttem, hogy nem írok hozzá többet, hanem inkább kiteszem, ameddig ki tudom rakni. :) De jó hír az, hogy már folyamatban van a következő fejezet, amit remélem, hogy minél hamarabb ki tudok tenni. :)

Remélem, hogy tetszett a fejezet. :)

Puszi: Nia*

Helyzetjelentés

Sziasztok!

Bocsánatotokért esedezem, hogy ilyen sokáig nem jelentkeztem. :/
A következő fejezet fele készen van, és mint azt már írtam a történetnek már kitaláltam a befejezését is. :)
A hétvégén igyekszem hozni a folytatást, és ha lesz időm, akkor megírok még egy fejezetet. :)

Puszi: Nia