Sziasztok!
Bocsánat, hogy csak most, de nagyon sokat kell tanulnom, és csak este jutok el odáig, hogy leüljek gépezni, és akkor már nem nagyon fog az agyam. A következő fejezetet megpróbálom hamarabb hozni, de a szabályok még mindig érvényesek. 6 pipa, és 2 komment.
Remélem tetszeni fog, bár ez most nem lett olyan hosszú rész.
Jó olvasást!
Nia.

4. fejezet

Vacsora Harry-vel

Miután Joseph elment, én elkezdtem készülődni. Bementem a gardróbszobámba, és elkezdtem kotorászni a felsőim között. Legalább 20 percbe is beletelt, mire kiválasztottam egy bordó, csipkés pántú felsőt. Utána nem volt nehéz kiválasztanom a farmert, a táskát és a cipőt. (http://www.polyvore.com/cgi/set?id=63200977) Mielőtt felöltöztem volna megmostam a fogam, és nagyon alap módon kisminkeltem magam. Szemceruza, szempillaspirál, szájfény. Nem voltam híve az erős sminkeknek, szinte mindig csak ilyen alap sminkeket csináltam magamnak, nagyon kevés alakalom volt, amikor tust, és szemhéjfestéket is használtam. Miután kisminkeltem magam enyhén besütöttem a hajam, majd felöltöztem. Már majdnem háromnegyed hét volt, amikorra elkészültem, így előszedtem a kedvenc bőrdzsekim, beledobáltam a táskámba a telefonom, a szempillaspirálom, a szemceruzám, és a szájfényem, majd elindultam, és lementem a kocsihoz, ahol találkoztam Joseffel.

- Még itt ígérje meg, hogy betartja azt, hogy kint marad az étterem előtt. – mondtam, majd miután Joseph kinyitotta előttem az ajtót, beszálltam a kocsiba.

- Megígérem. – mondta, majd bezárta az ajtót, beült a kormány mögé, majd elindultunk. Út közben furcsa bűntudatom támadt azért, hogy ma Harryvel, pénteken pedig nagy valószínűséggel Niall-lal fogok vacsorázni. Bár egy vacsorának nincs nagy jelentősége, és nem sok esélyt látok arra, hogy nagy baj legyen abból, hogy mind a kettőjükkel randizom. Ez még nem jelent semmi komolyat, legalábbis nekem nem. Tulajdon képen Harryt nem is ismerem, mivel eddig személyesen összesen kétszer találkoztunk, és nem beszéltünk olyan sokat, szóval ez még egyáltalán nem komoly, ahogyan Niall-lal is csak egyszer találkoztam, amikor nagyon jót beszélgettünk.

- Fölösleges felidegesítened magad Sophia. Nem lesz semmi gond ebből. – motyogtam magamnak, hogy egy kicsit lenyugodjak.  Nem sok időbe telt, hogy megérkezzünk a pizzériához. Az autó megállt, Joseph pedig kiszállt a kocsiból, majd kinyitotta nekem az ajtót. Megköszöntem neki a fuvart, majd odamentem Harryhez, aki a bejárat mellett ácsorgott, és szerintem rám várt. Éppen az ellenkező irányba nézett, így nem vett észre. Nagy elragadóan nézett ki, mint mindig.

- Szia! – köszöntem neki, amikor odaértem közvetlenül mellé.

- Szia! Nagyon csinos vagy ma este. – üdvözölt Harry mosolyogva, amitől én egy kicsit el is pirultam.

- Köszönöm. Bemegyünk? – mondtam én is mosolyogva.

- Persze. – mondta, majd bementünk az étterembe. Elég népszerű hely, így sokan voltak. Harry elmondta, a pincérnek, hogy milyen néven volt az asztalfoglalás, majd odavezetett minket a kétszemélyes asztalhoz. Látszott a fiatal pincérnőn, hogy egészen odáig van Harryért, így gondolom a kiszolgálás tökéletes lesz. Ideadta az étlapot, majd mosolygósan távozott.

- Úgy látszik, hogy a pincérnő nagyon kedvel. – mondtam Harrynek halakna kuncogva.

- Már kezdem megszokni, hogy mindenhol ez van, és sehol nem lehet egy átlagod estém.

- Hidd el tudom milyen érzés. – mondtam, majd gyorsan végigfutottam az étlapot, de már előre tudtam, hogy Hawaii pizzát fogok enni, mint mindig. Ő is választott, majd megrendelte a két Hawaii pizzát, mert mint kiderült neki is az a kedvence. Rengeteget beszélgettünk, először Harry mesélt. Elmesélte az amerikai turné számára legemlékezetesebb és legviccesebb pillanatait, amin rengeteget nevettünk. Én is elmeséltem neki a vicces kalandomat az amerikai elnök kutyájával, aki pontosan az én kedvenc cipőmet választotta ki, hogy rápisiljen. Az elnök égett is rendesen, és legalább ezerszer bocsánatot kért. Rengeteg mindenről beszélgettünk is, nem csak vicces dolgokról. Nagyon jól éreztem magam Harryvel.

- Lenne kedved még most elmenni sétálni valahová? – kérdezte Harry, miután kijöttünk az étteremből.

- Sajnos haza kell mennem, mert holnap délelőtt megyek egy gyerekkórházba, és még ma este beszélnem kell az egyik szervezővel. De nagyon jól éreztem magam, és köszönöm a vacsorát. – mondtam neki mosolyogva.

-  Nagy kár. De holnap este akkor úgyis találkozunk, ugye?

- Igen, persze. Ki nem hagynám a koncerteteket.

Harry egy lépéssel közelebb jött hozzám, majd megcsókolt, amit én viszonoztam. Nem volt egy hosszú csók, de ez volt életem eddigi legjobb csókja. Nem tudtam, hogy mit mondjak, de szerencsére nem kellett semmit sem mondanom.

- Elkísérjelek a kocsidig? – kérdezte Harry mosolyogva.

- Nem kell, köszönöm, ott el közvetlenül a parkoló automata mellett.

- Rendben. Akkor holnap találkozunk. Szia! – köszönt el.

- Szia! – mondtam én is, majd odamentem a kocsihoz. Joseph kiszállt, kinyitotta nekem az ajtót, én beszálltam, majd ő is beült, és elindultunk vissza a palotába.  

Sziasztok!
Itt a harmadik fejezet, sok hozzáfűzni valóm nincsen. :)
Jó olvasást hozzá!
Nia. :)

3. fejezet

Telefonhívások

Nagyon meglepett a Harrytől kapott üzenet, és igazából nem is tudtam hová tenni magamban. Az ő telefonszámát is elmentettem, majd gyorsan lezuhanyoztam és lefeküdtem aludni. Álmomban lejátszódott a Harryvel és Niallal történt jelenet, csak

A következő napok számomra elég szokásosan teltek. Vacsorák, kórházlátogatás, és tanulás. Kereken egy héttel a kerti parti után, amikor éppen a szobámban olvasgattam a kedvenc tini magazinomat, amikor csörgött a telefonom. Harry Styles neve volt kiírva a képernyőre. Nem tudom, hogy miért, de először kicsit haboztam, hogy felvegyem-e, de végül felvettem.

- Igen? – szóltam bele a telefonba.

- Szia Sophia, Harry Styles vagyok. – mutatkozott be. – Zavarlak?

- Nem, egyáltalán nem zavarsz.

- Holnap lesz a nagykoncertünk a Wembley Arénában. Ha van kedved, és ráérsz, akkor gyere el.

- Semmiért nem hagynám ki. – mondtam mosolyogva, bár tudtam, hogy ő azt úgyse látja.

- Oké. 8-kor fogunk kezdeni, a backstage bejárathoz gyere majd.

- Rendben, nem fogom elfelejteni, feltétlenül ott leszek. – mondtam.

- Esetleg ráérsz ma este is? – kérdezte, és lehetett hallani a hangján, hogy egy kicsit izgul a válasz miatt.

- Igen, most a héten egészen szombatig nincsen semmi programom esténként.

- Lenne kedved eljönni velem vacsorázni, vagy valami?

- Van kedvem hozzá. – mondtam boldogan, és hirtelen nem tudtam hinni a fülemnek. – Hol, és mikor találkozunk?

- Hétkor a Giorgio’s Pizzériánál? Feltéve, ha szereted a pizzát.

- Persze, hogy szeretem a pizzát. És ez a kedvenc pizzázóm.

- Örülök neki. Akkor este találkozunk. Szia! – köszönt el tőlem nagyon vidám hangon.

- Feltétlenül. Köszi, hogy meghívtál. Szia! – mondtam, majd kinyomtam a hívást. Kicsit meglepett Harry telefonhívása, mivel eddig még nem sokat beszélgettünk személyesen, de úgy gondoltam, hogy miért is ne mehetnék el vele pizzázni. Azon kezdtem el gondolkozni, hogy ez most egy randi, vagy csak egy egyszerű vacsora. Nem jutottam sokra a gondolkodásban, mivel ismét csörgött a telefonom, ezúttal Niall volt az.

- Igen? – szóltam bele ugyanúgy a telefonba, mint körülbelül öt perccel ezelőtt.

- Szia Sophia! Niall vagyok. Zavarok? – kérdezte tőlem a telefonba.

- Szia! Nem, egyáltalán nem zavarsz.

- Nem tudom, hogy tudod-e, de holnap lesz egy nagykoncertünk a Wembley Arénában, és arra gondoltam, hogy eljöhetnél. – mondta lényegében ugyanazt, amit Harry körülbelül 5 perccel ezelőtt.

- Nem te vagy az első, aki erre gondolt.  – mondtam kicsit nevetve.

- Miért? – A hangja nagyon meglepett volt.

- Harry körülbelül öt perccel ezelőtt hívott fel emiatt.

- És el tudsz jönni?

- Igen, ott leszek.

- Remek. – mondta vidáman. – Amúgy hogy vagy? Történt veled valami érdekes azóta mióta nem beszéltünk?

- Hát semmi érdekes nem volt, csak a szokásos. Vacsorák, jótékonykodás, unalom. Semmi extra. Veled? Milyen volt Franciaország?

- Nagyon jó volt. A koncert tökéletesen sikerült. Ma estére is van már valami programod? – Csak ne akarjon már ő is elhívni valahová. Könyörgöm. – Ha ráérsz, esetleg volna kedved velem eljönni valahová?

- Bocsi, Niall, de sajnos nem érek rá ma este. Majd talán pénteken. Oké?

- Oké. Akkor holnap találkozunk. Szia! – köszönt el tőlem.

- Szia! – mondtam, majd letettem a telefont. Lefeküdtem az ágyamra, és a plafont kezdtem el bámulni, miközben gondolkoztam. Harry magától hívott meg a holnapi koncertre, nem közös megegyezésből, mert akkor Niall tudott volna róla, hogy Harry felhív. Körülbelül 4 óra múlva lesz valami randiféleségem Harry Stylessal, de ha Niall hamarabb felhív, akkor valószínűleg vele lenne randim, és Harryt koppintottam volna le, nem pedig Niallt. Csak véletlenül el ne kotyogjam, holnap, hogy ma találkoztam Harryvel, mert az lehet, hogy nem esne valami jól Niallnak. Nem hiszem el, hogy ilyen idióta voltam. Le kellett volna ráznom magamról mind a kettőjüket, mielőtt valamelyikükbe halálosan szerelmes leszek, és megbántom az egyiket. Remélem ez nem fog bekövetkezni, bár elég hülye ötlet volt tőlem, hogy azt mondtam Niallnak, hogy majd pénteken találkozunk. Bár lehet, hogy csak én fújom fel a dolgokat, és nem lesz belőle semmi komoly. A gondolatmenetemet kopogtatás, majd ajtónyitás szakította félbe. Joseph, a kedvenc testőröm ált az ajtóban.

- Jó napot kisasszony. Zavarhatom egy pillanatra? – kérdezte a már tőle megszokott udvariassággal.

- Szia Joseph. Persze, gyere csak be. – mosolyogtam rá. Felkeltem az ágyról, kicsit megigazítottam a hajam, majd átültem a kanapémra, ahol szinte minden nap beszélgetek vele.

- Hogy van? Tervez valamit ma estére? – kezdte a szokásos kérdésekkel, amit minden nap megkérdez.

- Köszönöm, jól vagyok. Találkozom az egyik barátommal a Giorgio’s Pizzériában, de szeretném, ha csak elvinne, és utána értem jönne. Tudom, tudom, hogy nem szabályos, de most nem szeretném, ha ott ácsorognál a közelben.

- Akkor ez egy randi lesz? – a hangja egy kicsit meglepődött volt, amikor ezt megkérdezte. Ismeri az összes közeli barátomat, és nem nagyon vannak közöttük fiúk.

- Valami olyasmi. De ne aggódj, nagyon rendes a srác. És nem hinném, hogy sokáig fog tartani.

- Hát jó, legyen, de az épület előtt figyelni fogok. Az nem lehet, hogy teljesen egyedül hagyjam, mert akkor engem kirúgnak. – mondta mosolyogva.

- Nyugi, nem lesz semmi baj. – mosolyogtam rá. – Most jobb lenne, ha mennél, mert nekem készülni kell. Majd hét óra előtt találkozunk a kocsinál. – mondtam neki.

- Oké, nyugodjon meg, ott leszek. – mondta, majd kiment a szobámból, én pedig elkezdtem készülődni az esti randira.

Sziasztok!
Meghoztam a második fejezetet, és remélem, hogy mindenkinek tetszeni fog. :)
Ismét várnák néhány visszajelzést, és ha tetszett a fejezet, légyszíves őszintén pipálj ki néhány négyzetet a bejegyzés alján, hogy abból is le tudjam szűrni a véleményeket. :) Köszönöm.
Megpróbálom a következő fejezetet minél hamarabb megírni és kitenni. :)
Jó olvasást!
Nia.

U.Í.: A történet most már 2012 elején játszódik. :)

2. fejezet

Meglepetések sora

Az életem nem éppen normális. Rengeteg olyan dolgot kell csinálnom, amit átlagos 17 éves lányoknak nem. Hercegnőnek lenni nem olyan egyszerű dolog, mint amilyennek tűnik. A sok fogadás, bál, minden féle számomra kötelező nyilvános esemény, amitől én falra tudnák mászni, de sajnos minden kötelező. Ahogyan most sincsen kedvem részt venni ezen a minden évben megrendezett kerti partin, ahol rengeteg politikus, és egyéb fontos személy vesz részt a családjaikkal, és éppen ezért nekem is kötelező ott lennem. Mivel már késésben voltam, és nem szerettem volna elkésni, ezért nagyon gyorsan felöltöztem, megcsináltam a hajam, és kisminkeltem magam, majd elindultam a kert felé. Szerencsére nem késtem el, pont időben érkeztem, hogy én is fogadni tudjam a vendégeket. Mindenkivel nagyon udvarias voltam, üdvözöltem őket, beszéltem velük néhány szót, de senkivel sem kezdtem bele egy mély beszélgetésbe. Kellemes kora esti tavaszi idő volt, egyáltalán nem volt hideg. Megvacsoráztunk, majd jöttek a kis előadások. Először egy kislány zongorázott, azt hiszem, hogy valamelyik politikusnak a lánya. Aztán jött egy operaénekes, akit már láttam néhányszor, de én egyáltalán nem tudtam, hogy ki az. Aztán jött a számomra hatalmas és örömteli meglepetés, a One Direction. Még ezelőtt nem találkoztam velük személyesen, kivétel Harryvel még az előtt, hogy a banda tagja lett volna, és mivel nagy rajongójuk vagyok, ezért nagyon örültem annak, hogy itt vannak, és végre találkozhatok velük. A What Makes You Beautiful-t, a Gotta be you-t, és a More Than this-t adták elő, amiket mindenki végtelen nyugalommal hallgatott, csak úgy, mint az előző fellépőket, és csak a három szám után kaptak hatalmas tapsot, főleg a fiatalabb generációtól, beleértve engem is. Több fellépő nem volt, így megkezdődött az este kötetlenebb része, ahol mindenki beszélgetett, és akinek kedve volt, az táncolhatott is. Én nem vagyok az a nagy táncos, és csak akkor táncolok, ha nagyon muszáj, amúgy nem szívesen, így én az este elején szinte csak Kate-tel beszélgettem. Nagyon meglepődtem, amikor Niall Horan jött oda hozzánk, és személyesen engem szólított meg.

- Sziasztok. – mosolygott ránk, majd egyenesen hozzám kezdett el beszélni. – Sophia hercegnő, volna kedvem velem eljönni táncolni? – mondta, majd felével a tömött táncparkett felé nézett. Majdnem kapásból kicsúszott a nem szó a számon, de végül nem tudtam ellen állni.

- Igen. – Válaszoltam, majd egy apró mosollyal búcsúztam Kate-től, és elindultam Niall Horannal a táncoló tömegbe. Körülbelül 10 percig táncoltunk, amikor már én nagyon szomjas voltam.

- Elmegyünk inni valamit? – kérdeztem tőle, amikor már a harmadik számnak is vége lett.

- Persze. – Válaszolta, majd elmentünk a bárpult féleséghez, ami igazából nem is bárpult volt, hanem inkább egy hatalmas asztal, amit pincérek ugráltak körbe, és azonnal kiszolgáltak, amint odaértél. Niall is, és én is egy-egy kólát kértünk, majd leültünk egy, a tó mellé kihelyezett padra. Gyönyörű volt a kert ilyenkor egyszerűen gyönyörű. A fák már kellően kizöldültek, a tóban tükröződik a már majdnem teljesen kerek hold. Ráadásul ezt a látványt még az is fokozza, hogy Niall Horannal üldögélek egy padon, és éppen beszélgetünk. Nagyon hamar közös hullámhosszra kerültünk, és Niall nagyon jó beszélgető partner is. Kellően vicces, és komoly, és nem annyira kíváncsi. Először ő mesélt egy keveset a turnéról és a furcsa rajongókról, majd én elmeséltem neki, hogy tényleg találkoztam-e már Harryvel, mivel Harry azt mondta, hogy igen, de ők nem hittek neki.

- Milyen érzés a világ leghíresebb fiúbandájának a tagja lenni? – kérdeztem meg tőle, miután elmeséltem neki, azt a nem éppen izgalmas és fordulatokkal teli, rövid kis történetet, hogy hogyan találkoztam Harryvel.

- Hát, ezt elég nehéz elmondani. Soha nem gondoltam volna, hogy ez az álmom valóra fog válni, és életem egyik legjobb döntésének tartom azt, hogy jelentkeztem az X – Faktorba. És hogy igazán a kérdésedre válaszolja, nagyon szeretek a One Directionnak a tagja lenni, hiszen tuti, hogy szólóban nem jutottunk volna el idáig. – egy pillanatig látszott rajta, hogy még mondani akar valamit, de inkább engem kérdezett. – És milyen érzés hercegnőnek lenni?

- Ne akard megtudni. – Vágtam rá hirtelenjében, amin ő is, és én is nevettünk egy kicsit. – De azért ne hidd azt, hogy olyan szörnyű. Néha, sőt szinte a hét minden napján rengeteg olyan kötelezettségem van, amihez semmi kedvem, és néha szívesen elmenekülnék, legalább csak egy napra, hogy ne legyek állandóan szobalányok és testőrök között, és szívesen kipróbálnám azt az életet, ahol nem lesik minden kívánságod, és szolgálnak ki állandóan. - Még szívesen folytattam volna a beszélgetést Niallal, de sajnos vagy éppen nem sajnos megérkezett hozzánk a One Direction további négy tagja.

- Sziasztok! – köszönt először Louis, majd a többiek szinte kórusban mondták ugyan ezt. Niall is, és én is felálltunk, majd Louis jött hozzám közelebb, és mutatkozott be udvariasan.

- Szia! Louis Tomlinson vagyok, örülök, hogy végre személyesen is találkozunk. – mosolygott rám.

- És is nagyon örülök, hogy végre találkozhatok veletek. – mosolyogtam rájuk. – Nagyon jó volt ma a fellépésetek, gratulálok hozzá.

- Köszönjük, bár jó, hogy előre figyelmeztettek minket, hogy a közönség nem olyan lesz, mint amilyet már megszoktunk. – mondta Liam, majd mindannyian mosolyogtunk.

- Ne haragudj, de nekünk indulni kellene, mert holnap kora reggel indulunk Franciaországba, de remélem, hogy egyszer még hosszabb ideig tudunk beszélgetni. – mondta Zayn.

- Semmi gond, jó utat. – mosolyogtam rájuk, majd Liam, Louis és Zayn egy apró mosolyt küldtek nekem búcsúzóul, majd visszaindultak, de Niall és Harry még egy kicsit hezitált az indulással. Mind a ketten egyszerre tettek egy lépést felém, ami engem egy kicsit megijesztett, de szerintem őket kettőjüket is meglepte, így Harry egy apró, halk „Szia” után a másik három fiú után indult, és már csak Niall maradt ott.

- Meg adod a telefonszámod? –kérdezte.

- Persze, bár én most nem tudom leírni a tiédet, mert nincs nálam telefon.

- Semmi gond, majd küldök, egy sms-t, hogy el tudd menteni. – mondta mosolyogva, majd én lediktáltam a telefonszámomat neki, amit elmentett a telefonjába, majd ő is távozott. Én még egy kicsit ücsörögtem a padon, és gondolkodtam. Leginkább az járt a fejemben, hogy Harry vajon mit akarhatott nekem mondani, vagy velem beszélni, bár sajnos volt egy olyan érzésem, hogy ezt már nem fogom megtudni, akármennyire is kíváncsi vagyok rá. Niallal nagyon jól éreztem magam, kár, hogy nem beszélgethettünk még.

Visszamentem a vendégekhez, hiszen tudtam, hogy a parti már a végéhez közeledik, mert már elég késő van. Elbúcsúztam a hozzám közelebb álló személyektől, majd felmentem a szobámba. Első dolgom az volt, hogy a hatalmas lakosztályban megkeressem a telefonomat, hátha kaptam már üzenetet Nialltól. Nagyot dobbant a szívem, amikor megláttam, hogy nem is egy, hanem két ismeretlen számtól érkezett üzenetem van, így én a hamarabb érkezettet nyitottam meg először.

„Sajnálom, hogy nem beszélgethettünk többet, majd legközelebb folytatjuk. :)

Niall.”

Válaszul én egy hasonló tartalmú üzenetet küldtem neki.

„Én is sajnálom, hogy nem beszélgethettünk többet, remélem, minél hamarabb újra találkozunk. Sophia.”

Miután elküldtem az üzenetet, gyorsan elmentettem Niall telefonszámát, majd nagy kíváncsisággal nyitottam meg, és olvastam el a második üzenetet is.

„Nagyon sajnálom, hogy egyáltalán nem sikerült beszélnünk. Mit szólnál hozzá, ha valamikor találkoznánk? Ha van egy kis időd találkozni velem, akkor majd légy szíves hívj fel. :)

Harry Styles :D

Szereplők

Sajnálatos módon a fejezettel még nem sikerült elkészülnöm, de igyekszem vele. :) A fejezet helyett viszont felteszem a főszereplőket, akik a történet első felében főbb szerepeket kapnak. Persze a szereplők a történet előrehaladtával bővülni fognak, és rajtuk kívül is vannak kevésbé fontos szereplők, de majd csinálok egy menüpontot, amibe beleteszem majd ezeket. :)

Nia.

Sophia Amelia Elisabeth Windsor

One Direction

Sziasztok!

Meghoztam a történet első fejezetét. Még azért nincs semmi csinálva a bloggal, mert ha nem lesz érdeklődés a történetre, akkor nem fogom folytatni. Szóval ezért szeretnék néhány kommentet, vagy megelégszem csak néhány 'Várom a következő fejezetet' pipával is! HA nincs semmilyen visszajelzés nem fogom folytatni a történetet!
Tudom, hogy nem lett egy hosszú fejezet, de szerintem most még befejező fejezetnek elég ennyi, és ha még ma 5-ig lesz néhány visszajelzés, akkor megpróbálok egy hosszabb fejezetet megírni, és feltenni még ma. :)
A történetből az első fejezet 2010-be játszódik. :)

1. fejezet

Az első találkozás

A rövid kis kirándulásunk után Manchesterben, a bátyámmal és a testőreinkkel indultunk vissza Londonba. A 4 órás út elején, a drága bátyámra rátört az éhség, és ezért meg kellett állnunk egy kis városkában, vagy faluban, nem tudom, hogy pontosan mi lehet a megfelelő kifejezés rá, de a lényeg, hogy megálltunk, azért mert a bátyám éhes lett.

- Pedig nem rég reggeliztünk, nem hiszem el, hogy te már megint éhes vagy. Miért nem ettél rendesen reggelinél? Ha az út minden órájában meg kellesz állnunk, mert te éhes vagy, kétszer olyan tovább fog tartani az út, mint amennyi lenne. – háborodtam fel, amikor meghallottam, hogy megállunk. Már nagyon haza szerettem volna érni, mert már legalább 3 hete nem voltam otthon, Londonban.

- Nyugodjon meg Kisasszony, nem fog sokáig tartani. Beugrunk egy pékségbe, és egy fél órán belül megint úton leszünk. – nyugtatott meg Joseph, a testőröm, aki szinte a legjobb barátom, mivel állandóan velem van, és szerencsére ő nem a némább királyi testőrök közé tartozik, hanem azok közé, akikkel lehet is beszélgetni. A nagymamám, II. Elizabeth királynő, régebben mindig azt mondta, amikor tiltakoztam az ellen, hogy Joseph állandóan a nyomomban legyek, hogy jól fog még ő nekem jönni, ha bajban leszek. Hát végül is bajban még nem volt rá szükségem, szerencsére, de amúgy mindig ott volt, ha szükségem volt rá. A szerelmi csalódásaimnál, amikor rám tört az „elegem van abból, hogy hercegnő vagyok” szindróma (amiből egy időszakban elég sok volt, bár most már kezdem elviselni).

- Bemennek önök is? – kérdezte Christian, aki Harrynek, a bátyámnak a testőre.

- Én nem. – mondta Harry, de én válaszadás nélkül kiszálltam a kocsiból, és Joseffel együtt bementem a kis Holmes chapeli pékségbe. Rengeteg féle péksütemény és édesség sorakozott a polcokon, de nem volt bent olyan sok ember. Csupán két vásárló, és egy eladó srác. Joseph beállt a sorba, ameddig én a sütemények sorát nézegettem a polcokon, és azon gondolkoztam, hogy mit kéne venni. Előre akartak minket engedni a sorban, de mi ezt nem használtuk ki, mivel én még úgysem tudtam dönteni, hogy mit együnk.

- Szia! Mit adhatok? – kérdezte a göndör hajú eladó srác, aki szerényen fogalmazva is nagyon helyes volt.

- Szia! Két kakaós csiga és egy minyon lesz. – mondtam neki mosolyogva, amire ű visszamosolygott. Nem kell megemlítenem, hogy a mosolya is nagyon helyes volt. Ideadta a süteményeket, én pedig kifizettem őket, majd visszamentünk a kocsiba, hogy folytathassuk utunkat Londonba.

2 héttel később

Mivel szombat este volt, és kivételesen nem volt semmilyen kihagyhatatlan elfoglaltságom, így leültem a tv elé a laptopommal együtt, és elkezdtem nézni az X – Faktort. Nem tudtam, hogy pontosan hányadik adásánál tarthatott idén, de még mindig csak a beválogatók voltak. Folyamatosan jöttek a rosszabbnál rosszabb, és a jobbnál jobb előadók, mígnem egyszer felbukkant a képernyőn egy ismerős, göndör hajú srác. Tudtam, hogy ő a srác a pékségből. Nagyon jó hangja volt, és szerencsére tovább is jutott, nekem pedig szinte azonnal a kedvencem lett az X - Faktorból.