2012. november 5., hétfő

3. fejezet

Sziasztok!
Itt a harmadik fejezet, sok hozzáfűzni valóm nincsen. :)
Jó olvasást hozzá!
Nia. :)


3. fejezet

Telefonhívások


Nagyon meglepett a Harrytől kapott üzenet, és igazából nem is tudtam hová tenni magamban. Az ő telefonszámát is elmentettem, majd gyorsan lezuhanyoztam és lefeküdtem aludni. Álmomban lejátszódott a Harryvel és Niallal történt jelenet, csak
A következő napok számomra elég szokásosan teltek. Vacsorák, kórházlátogatás, és tanulás. Kereken egy héttel a kerti parti után, amikor éppen a szobámban olvasgattam a kedvenc tini magazinomat, amikor csörgött a telefonom. Harry Styles neve volt kiírva a képernyőre. Nem tudom, hogy miért, de először kicsit haboztam, hogy felvegyem-e, de végül felvettem.
- Igen? – szóltam bele a telefonba.
- Szia Sophia, Harry Styles vagyok. – mutatkozott be. – Zavarlak?
- Nem, egyáltalán nem zavarsz.
- Holnap lesz a nagykoncertünk a Wembley Arénában. Ha van kedved, és ráérsz, akkor gyere el.
- Semmiért nem hagynám ki. – mondtam mosolyogva, bár tudtam, hogy ő azt úgyse látja.
- Oké. 8-kor fogunk kezdeni, a backstage bejárathoz gyere majd.
- Rendben, nem fogom elfelejteni, feltétlenül ott leszek. – mondtam.
- Esetleg ráérsz ma este is? – kérdezte, és lehetett hallani a hangján, hogy egy kicsit izgul a válasz miatt.
- Igen, most a héten egészen szombatig nincsen semmi programom esténként.
- Lenne kedved eljönni velem vacsorázni, vagy valami?
- Van kedvem hozzá. – mondtam boldogan, és hirtelen nem tudtam hinni a fülemnek. – Hol, és mikor találkozunk?
- Hétkor a Giorgio’s Pizzériánál? Feltéve, ha szereted a pizzát.
- Persze, hogy szeretem a pizzát. És ez a kedvenc pizzázóm.
- Örülök neki. Akkor este találkozunk. Szia! – köszönt el tőlem nagyon vidám hangon.
- Feltétlenül. Köszi, hogy meghívtál. Szia! – mondtam, majd kinyomtam a hívást. Kicsit meglepett Harry telefonhívása, mivel eddig még nem sokat beszélgettünk személyesen, de úgy gondoltam, hogy miért is ne mehetnék el vele pizzázni. Azon kezdtem el gondolkozni, hogy ez most egy randi, vagy csak egy egyszerű vacsora. Nem jutottam sokra a gondolkodásban, mivel ismét csörgött a telefonom, ezúttal Niall volt az.
- Igen? – szóltam bele ugyanúgy a telefonba, mint körülbelül öt perccel ezelőtt.
- Szia Sophia! Niall vagyok. Zavarok? – kérdezte tőlem a telefonba.
- Szia! Nem, egyáltalán nem zavarsz.
- Nem tudom, hogy tudod-e, de holnap lesz egy nagykoncertünk a Wembley Arénában, és arra gondoltam, hogy eljöhetnél. – mondta lényegében ugyanazt, amit Harry körülbelül 5 perccel ezelőtt.
- Nem te vagy az első, aki erre gondolt.  – mondtam kicsit nevetve.
- Miért? – A hangja nagyon meglepett volt.
- Harry körülbelül öt perccel ezelőtt hívott fel emiatt.
- És el tudsz jönni?
- Igen, ott leszek.
- Remek. – mondta vidáman. – Amúgy hogy vagy? Történt veled valami érdekes azóta mióta nem beszéltünk?
- Hát semmi érdekes nem volt, csak a szokásos. Vacsorák, jótékonykodás, unalom. Semmi extra. Veled? Milyen volt Franciaország?
- Nagyon jó volt. A koncert tökéletesen sikerült. Ma estére is van már valami programod? – Csak ne akarjon már ő is elhívni valahová. Könyörgöm. – Ha ráérsz, esetleg volna kedved velem eljönni valahová?
- Bocsi, Niall, de sajnos nem érek rá ma este. Majd talán pénteken. Oké?
- Oké. Akkor holnap találkozunk. Szia! – köszönt el tőlem.
- Szia! – mondtam, majd letettem a telefont. Lefeküdtem az ágyamra, és a plafont kezdtem el bámulni, miközben gondolkoztam. Harry magától hívott meg a holnapi koncertre, nem közös megegyezésből, mert akkor Niall tudott volna róla, hogy Harry felhív. Körülbelül 4 óra múlva lesz valami randiféleségem Harry Stylessal, de ha Niall hamarabb felhív, akkor valószínűleg vele lenne randim, és Harryt koppintottam volna le, nem pedig Niallt. Csak véletlenül el ne kotyogjam, holnap, hogy ma találkoztam Harryvel, mert az lehet, hogy nem esne valami jól Niallnak. Nem hiszem el, hogy ilyen idióta voltam. Le kellett volna ráznom magamról mind a kettőjüket, mielőtt valamelyikükbe halálosan szerelmes leszek, és megbántom az egyiket. Remélem ez nem fog bekövetkezni, bár elég hülye ötlet volt tőlem, hogy azt mondtam Niallnak, hogy majd pénteken találkozunk. Bár lehet, hogy csak én fújom fel a dolgokat, és nem lesz belőle semmi komoly. A gondolatmenetemet kopogtatás, majd ajtónyitás szakította félbe. Joseph, a kedvenc testőröm ált az ajtóban.
- Jó napot kisasszony. Zavarhatom egy pillanatra? – kérdezte a már tőle megszokott udvariassággal.
- Szia Joseph. Persze, gyere csak be. – mosolyogtam rá. Felkeltem az ágyról, kicsit megigazítottam a hajam, majd átültem a kanapémra, ahol szinte minden nap beszélgetek vele.
- Hogy van? Tervez valamit ma estére? – kezdte a szokásos kérdésekkel, amit minden nap megkérdez.
- Köszönöm, jól vagyok. Találkozom az egyik barátommal a Giorgio’s Pizzériában, de szeretném, ha csak elvinne, és utána értem jönne. Tudom, tudom, hogy nem szabályos, de most nem szeretném, ha ott ácsorognál a közelben.
- Akkor ez egy randi lesz? – a hangja egy kicsit meglepődött volt, amikor ezt megkérdezte. Ismeri az összes közeli barátomat, és nem nagyon vannak közöttük fiúk.
- Valami olyasmi. De ne aggódj, nagyon rendes a srác. És nem hinném, hogy sokáig fog tartani.
- Hát jó, legyen, de az épület előtt figyelni fogok. Az nem lehet, hogy teljesen egyedül hagyjam, mert akkor engem kirúgnak. – mondta mosolyogva.
- Nyugi, nem lesz semmi baj. – mosolyogtam rá. – Most jobb lenne, ha mennél, mert nekem készülni kell. Majd hét óra előtt találkozunk a kocsinál. – mondtam neki.
- Oké, nyugodjon meg, ott leszek. – mondta, majd kiment a szobámból, én pedig elkezdtem készülődni az esti randira.

9 megjegyzés:

  1. Nagyon jó. Am a címben: ez a 3. rész! :)
    Domi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Domi, hogy szóltál. Szerintem valahogy gondolatban már nem ott járt az eszem, amikor kiraktam. :) Javítottam, és örülök, hogy tetszik a történet. :)

      Törlés
  2. Kíváncsi vagyok, hogy a végén melyik fiú lesz a befutó! :)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon tetszika blogod..érdekesre sikerült ez a fejezet is váromn a kövit..:D :)

    VálaszTörlés
  4. Nagyon jó a blogod! :) Siess a következő fejezettel!
    xx,
    Smile :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik, igyekszem vele, már kb. a fele kész van, szerintem szerda-csütörtök péntek felé felkerül. :)
      xx.
      Nia.

      Törlés