1. fejezet - Try to be happy

Koncert és dedikálás

Fáradtan, és kedvtelenül készültem az esti One Direction koncertre. Nem sok kedvem volt hozzá, főleg úgy,
hogy alig aludtam valamit az éjszaka a tegnap este olvasottak után. Kaptam egy üzenetet Pollytól, az egyik legnagyobb ellenségemtől a suliban. Ő az oka annak, hogy a többiek nem akartak velem barátkozni. Ez így megy a mi sulinkban. Ha Polly egy kicsit sem kedvel, akkor a többiek már nem is mernek barátkozni veled, mivel akkor ő is ki lesz utálva. Furcsa, de így megy. Már teljesen megszoktam. Nem igazán értem, hogy miért, de Polly tegnap küldött nekem egy üzenetet Facebookon, miszerint „lemaradtam James Lockról”. Azt tudtam, hogy két hete összejöttek, de nem igazán értettem, hogy miért írta le ezt nekem Polly. Az igaz, hogy első évben teljesen bele voltam zúgva Jamesbe, de melyik lány nem? Már egyáltalán nem érzek itt, és elfogadtam, hogy semmi esélyem nincs nála. Polly üzenetét megpróbáltam teljesen figyelmetlenül hagyni, de nem sikerült. Ettől függetlenül egyre jobban vágytam a koncertet. Úgy álltam hozzá, hogy kikapcsolódom, és egy jót szórakozok a legjobb barátommal. Apám kivételesen itthon volt egész nap, mivel kivett egy szabadnapot. Délelőtt elmentünk moziba, majd étteremben ebédeltünk. Ritkán van szabadságon, de ha kivesz akár egy napot is, csak azért, hogy pihenjen egy kicsit, akkor azt általában együtt töltjük.
Nem igazán tudtam, hogy mit kellene felvennem a koncertre. Abban biztos voltam, hogy azt a pólót, amin a 1D van tuti, hogy nem. De azon kívül nem tudtam, hogy mennyire kellene elegánsnak lennem, de végül az egyszerű és megszokott farmer-póló összeállítást választottam. A sminkemet sem vittem túlzásba, csak a szokásosat, plusz még egy kevés szájfényt. Elköszöntem apától, majd átmentem a szemben lévő házhoz, ahol Tomi lakik. Becsengettem, majd a legjobb barátom már ott is termett a kapuban.

- Indulhatunk? – kérdezte. Szerintem már az előtérben ácsorgott, és csak arra várt, hogy becsengessek végre.

- Persze. – mosolyogtam rá, majd beszélgetve elindultunk a legközelebbi buszmegálló felé. Végig beszélgettünk, mármint én hallgattam, Tomi pedig minden félét mesélt a One Directionról. Nagyon fel volt pörögve, még szinte soha nem láttam ilyen izgatottnak egy koncert miatt. Sok infót elmondott, amiket eddig nem olvastam sehol. Azt tudtam, hogy Niall, a banda ír tagja feleségül vette Sophia hercegnőt, és ezzel kapcsolatban szinte mindent tudok és olvastam, mert a hercegnőt tartom a példaképemnek. De a többi bandatagról szinte semmit nem tudtam. Mikor odaértünk a Wembley Stadionhoz már rengetegen voltak, és már engedtek is be minket a stadionba. Egészen közel a színpadhoz, az 5. sorba szólt a jegyünk. Körülbelül még 20 percet kellett várni, mire leoltották a fényeket, és elkezdődött a kis videó, majd megérkezett a színpadra a 1D mind az 5 tagja. Hatalmas lett a hangzavar, szinte mindenki sikítozott. Elkezdték énekelni a dalokat, én pedig egyre jobban élveztem a koncertet. A Little Thing-nek a szövegét még én is tudtam kívülről, mert azt a számukat kifejezetten szerettem, szóval azt én is énekeltem a tömeggel együtt. Hamar elszállt a két órás koncert.

- Holnap lesz egy dedikálás. Eljössz arra is? – kérdezte Tomi, miközben már hazafelé tartottunk.

- Nem igazán tudom. Nem nagyon szeretek sorban állni, főleg egy olyan zenekar miatt, akikért nem is rajongok.

- Léci, léci, lécii. – könyörgött. Ilyenkor olyan, mint egy 3 éves kisgyerek. – Csak azok mehetnek, akiknek jegyük volt mára.

- Oké, legyen. Elmegyek veled oda is. – mondtam, mielőtt belegondoltam abba, hogy legalább 10000 ember volt ma. Amikor hazaérkeztem már 9 óra volt. Apa rendelt pizzát vacsorára, és azt ettük meg a kanapén ücsörögve tévénézés közben. A P.S I Love you című filmet néztük, amin ismét sírtam, pedig már legalább kétszer láttam. A film után visszavonultam a szobámba. Nem volt túl nagy házunk. Két hálószoba volt, az egyik a földszinten, az az apámé, a másik pedig a tetőtérben. A tetőtérben csak az én szobám van, és egy fürdőszoba. A szobám nincs túlzsúfolva, csak a szükséges bútorok vannak benne, semmi más extra dolog. A falon néhány fénykép lóg, az egyiken én vagyok Tomival, a másikon apával, a harmadikon pedig az egykori röplabda csapatom. Imádtam röplabdázni, de miután Bristolból ide, Londonba költöztünk abbahagytam. Felkerestem az iskola csapatát, de ugyan úgy, mint máshol, ott sem fogadtak be, így két edzés után otthagytam, másik iskolába pedig nem akartam jelentkezni a csapatba. Még egy kicsit böngészgettem az interneten, ahol találtam egy cikket arról, hogy Harry Stylesnak megint volt egy röpke kalandja valami modellel, aki miatt szakított a modell barátnőjével. Számomra kicsit beképzeltnek, és igazán nőcsábásznak tűnik a pasi, aki ráadásul csakis modell lányokra figyel fel. Nem szívesen kezdenék egy olyannal, mint ő, ráadásul esélyem sem lenne nála, mivel nem vagyok modell. Kicsit felidegesítettem magam ezen a cikken, és nem értettem, hogy miért vannak tini lányok tízezrei oda ezért a fiúért. Azon kívül, hogy egész helyes, és jó hangja van semmi különleges nincs benne.

Reggel 6-kor a telefon csörgésére ébredtem. Tomi hívott, hogy minél hamarabb menni kéne a dedikálásra, hogy ne legyen hosszú sor. Nem akartam lemondani, hiszen ismét hallottam a hangján, hogy mennyire izgatott. Gyorsan elkészültem, majd megreggeliztem, és már mentem is Tomiékhoz, aki ismét már a kapuban várt.

- Nem arról volt szó tegnap, hogy nem lesz hosszú sor? – vontam kérdőre legjobb barátomat.

- Nem, én ezt nem mondtam. Csak azt, hogy azok mehetnek, akiknek tegnapra jegyük volt. – mosolygott, én pedig csak a fejemet ráztam. Amikor odaértünk már elég hosszú volt a sor. Körülbelül 45 percet vártunk, mire bejutottunk. Mind az öten egy hosszú asztalnál ültek, és mosolyogva fogadták a rajongókat. Tomi ment elől, és ő nagy lelkesedéssel pacsizott, és készített közös képet a tagokkal. Azt hiszem, hogy Liam volt az, aki szélen ült. Udvariasan köszönt, és mosolygott. Aláírt egy lapot, amit továbbadott a mellette ülő Zaynnek.

- Szia! Hogy hívnak? Sokat álltatok sorba? – kérdezte mosolyogva. Nagyon aranyosnak és barátságosnak tűntek, bár nem tudtam eldönteni, hogy tényleg érdekli-e, vagy csak azért kérdezi, mert kedves akar lenni a rajongókkal. Én nem igazán szeretek bunkó lenni, így vele sem voltam az.

- Szia! Aria vagyok. – A vezetéknevemet nem óhajtottam közölni vele, hisz tudtam, hogy 5 perc múlva már arra sem fog emlékezni, hogy találkoztunk. – Elég sokat, majdnem egy órát.

- De megérte, nem? – kérdezte, amire én csak mosolyogtam, és bólogattam, majd továbbléptem az asztal közepén ülő Niallhöz. Ő is mosolygott és köszönt, de ezen kívül nem mondott semmit. Aláírta a papíromat, majd mehettem is tovább Louis elé.

- Szia! Hogy hívnak? Hogy tetszett a tegnapi koncert? – kérdezte tőlem ő is mosolyogva. Kezdtem úgy érezni, hogy meg van nekik mondva az, hogy a legtöbb rajongótól kérdezzék meg a nevét, és még valamit a tegnap estével/mai nappal kapcsolatban. Ennek ellenére udvariasan válaszoltam neki is.

- Szia! Aria vagyok. – mosolyogtam. – Nagyon élveztem.

- Nagyon szép neved van. – bókolt, amitől én egy kicsit elpirultam, majd egy halkan megköszöntem, és odaléptem az utolsó bandataghoz, Harryhez.

- Én esetleg megtudhatnám a teljes nevedet? – kérdezte szemtelen mosollyal az arcán. Először nem akartam elmondani, de végül megtettem.

- Aria Foster. – Harry erre csak mosolygott, majd hosszasan írt valamit a papíromra.

- Örültem a találkozásnak, és remélem, hogy még látjuk egymást. – mosolygott ugyan azzal a szemtelen mosollyal, mint az előbb, és a kezembe adta a kis autógrammos kártyát. Lementem az emelvényről, és megkerestem Tomit.

- Mehetünk? –kérdeztem tőle, amire ő csak bólintott. Hazafelé úton végig arról áradozott, hogy mennyire örül a 1D-vel való találkozásának, én pedig csendben hallgattam. Csak otthon vettem észre, hogy az autogramkártyán nem csak az aláírásuk, hanem egy rövidebb üzenet is rajta van.

Este 8, Baker Streeti Nando’s? Én ott leszek, és várni foglak. Harry S.

Nem szóltam erről senkinek, még Tominak sem, de úgy döntöttem, hogy elmegyek. Kíváncsi voltam, hogy vajon mit akar tőlem Harry Styles, vagy, hogy egyáltalán tényleg el fog e jönni. 

Sziasztok!

Meghoztam a történet első fejezetét. Remélem, hogy elnyerte a tetszéseteket. Ez egy kicsit hosszabb lett, mint a tőlem megszokott fejezetek, így kíváncsi lennék arra, hogy maradjak az eddigi, rövidebb fejezeteknél, vagy írjak ilyen hosszúakat?

Kíváncsian várom véleményeteket.