13. fejezet

Please, help me!

- Sajnálom, de nem vihetem Los Angelesbe. – mondta Joseph. Valahogy sejtettem, hogy ellenkezni fog, de erre nem találtam ki semmit.

- Pedig én el fogok jutni LA-be, vagy jön maga is, vagy kénytelen leszek egyedül menni.

- Nem ajánlatos elhagynia a kórházat, és szerintem akkor az országból se lenne jó ötlet távozni.

- Maga most kinek a pártján áll? – kicsit felemeltem a hangom, hátha így meggyőzőbb tudok lenni.

- Ezt hogy érti? – kérdőn nézett rám, nem igazán tudta, hogy mire gondolok, legalábbis ezt próbálta velem elhitetni, de tudom, hogy hallotta az apámmal folytatott beszélgetésemet.

- Nagyon jól tudja, hogy mire gondolok. Arra, hogy maga szerint is az a jobb, hogy mindig azt teszem, amit mondanak nekem?

- Nem, egyáltalán nem. Az én véleményem az, hogy ha most annyira el akar menni innen, de nem akar visszamenni a palotába, akkor szívesen elviszem egy szállodába, de nem Los Angelesbe. Sajnálom, de ezt nem tehetem meg.

- És ugyan miért nem? – valahogy sejtettem, hogy kinek a keze van benne.

- Az édesapja kérése, hogy az ő engedélye nélkül nem vihetem külföldre. – Erre eléggé felkaptam a vizet, de nem akartam nagyon vitatkozni Joseph-fel, még csak az hiányzik, hogy ő is megharagudjon rám.

- Rendben, ha ennyire nem engedik, hogy elmenjek az országból, akkor vigyen egy szállodába. Nem akarok haza menni. Oh, és ne értesítsen senkit azzal kapcsolatban, hogy elhagyom a kórházat, és azt se mondja el, hogy hová megyünk. Világos? -  Erre csak bólintott, majd segített összepakolni a cuccaimat, majd elhagytuk a kórházat. Nem vagyok halálos beteg, és kezelésre sem szorulok, így szerencsére tényleg elengedtek, és „saját felelősségemre” elhagytam a kórházat, bár Joseph azt mondta, hogy az én értelemben a „saját felelősségemre” azt jelenti, hogy Joseph felelősségére, így megígértette velem, hogyha egy kicsit is rosszul érzem magam, akkor szólok neki. Igazán ezt szeretem benne, hogy ha először egy kicsit ellenkezik, akkor is mindenben segít, és nem igazán haragtartó. Legalábbis szerencsére velem ilyen. Egy hatalmas szállodába mentünk, ahol szerinte „nem vagyok olyan feltűnő”. Két szobát vett ki, egy lakosztályt, és egy kisebb szobát, gondolom magának. Nem volt sok csomag, mivel csak egy kisebb táskám volt, amiben egy ruha, és néhány tisztálkodási cucc volt. Semmi más. Miután felmentünk a lakosztályba leültünk a kanapéra, és elkezdtünk beszélgetni.

- Mihez akar most kezdeni? Nem játszhatja a sértődött kislányt örökké a nagymamája, és az édesapja előtt. – Volt egy dolog, amit egyáltalán nem szerettem Josephben, mégpedig az, hogy mindent előre látott, vagy legalábbis előre akart látni.

- Nem tudom. Nem akarok, és nem is játszom a sértődött kislányt. De azt észre kell venniük hogy nem szabhatják meg csak úgy, hogy kivel találkozhatok, és kivel nem. De szerintem ezt nem kell megint elmondanom, mert hallottad a beszélgetést köztem és az apám között.

- Igen, igaza van, tényleg hallottam. – a beszélgetésünket kopogás zavarta meg, Joseph ment ajtót nyitni. Nem tudtam, és nem is akartam tudni, hogy ki az. Szinte teljesen biztos voltam benne, hogy az apám az, de szerencsére nem ő volt. Amikor az ismerős hang felé fordultam, nagyon meglepődtem, bár azt már kezdtem megszokni, hogy állandóan meglepetéseket okoz nekem. Az ajtóban a One Direction göndör szívtiprója, Harry ácsorgott.

- Szia! – köszöntem rá udvariasan, és meglepő módon egyáltalán nem éreztem haragot, se dühöt, pedig csinált egy két dolgot, ami miatt kiérdemelné mind kettőt.

- Szia! Nem zavarok? – látszott rajta, hogy egy kicsit zavarba van, és szerintem nem tudta, hogy mire számítson azzal kapcsolatban, hogy hogyan fogok reagálni a felbukkanására.

- Nem, egyáltalán nem. Gyere csak be. Joseph, majd szólok, ha szükségem lesz magára. – Joseph elment, Harry pedig leült mellém a kanapéra.

- Örülök, hogy látlak. Csak azért jöttem, hogy bocsánatot kérjek azért, amiket tettem. Nem gondoltam, hogy te ezeket ennyire a szívedre veszed. – nem hagytam, hogy tovább beszéljen, leállítottam azzal, hogy mutató ujjam a szájára tettem.

- Ezt már Niall mind elmondta, és nyugi, egyáltalán nem haragszom se rád, se rá. De amúgy honnan tudtad, hogy itt vagyok? – Először ez a kérdés fel sem merült bennem, hisz elméletileg csak Joseph és én tudunk arról, hogy itt vagyunk.

- Niall a kórházban hagyta a telefonját, amit te valószínűleg eltettél, és a benne lévő GPS jel alapján kerestük le a telót. Engem küldött érte, mert ők már elutaztak LA-be.

- Huh, akkor jó. És honnan tudtad, hogy itt van, ebben a szobában a telefon?

- A lenti újságírók arról kérdezgettek, hogy hozzád jöttem-e. Utána már csak megkérdeztem a recepciós csajt, hogy melyik szobában vagy, és most itt vagyok.

- Várj! Lent újságírók vannak? – Hirtelen megállt bennem a levegő. Ezt nem akartam. Bőven elég nekem az apám, nem kellenek még fotósok is.

- Igen, és szerintem mind miattad vannak itt, mert rólad kérdezgettek, hogy hozzád jövök-e, mi van köztünk, meg ilyenek. De te erről nem tudsz?

- Nem, egyáltalán nem tudok. – mondtam, majd elkezdtem könnyezni. Nem akartam újságírókkal beszélni. azt nem kérdeztem meg senkitől, hogy tudnak-e a gyógyszeres ügyemről, de valahogy sejtettem, hogy igen. Harry vigasztalás képen átölelt, és egyik mutatóujja hegyével letörölt egy könnycseppet az arcomról. Nagyon jól esett a közelsége. – Nekem ilyen szörnyű életem van. Ha végre egyenesben van, és boldog vagyok, akkor jön valami, amitől rossz kedvem lesz, és még az után is lesz valami, amitől még rosszabb. Mindenki azt hiszi, hogy hercegnőnek lenni jó dolog, pedig egyáltalán nem az. Szörnyű dolog. Ezért nem akarok élni, ezért akartam meghalni. Sosem hagynak békén. – már zokogtam. – Régebben nem sírtam ennyit, sőt, szinte sose sírtam. Semmi sem akar sikerülni, és ezt úgy értsd, hogy én még egy nyamvadt öngyilkosságra sem vagyok képes.

- Hé, nyugi. Nem sül el semmi rosszul, csak nem úgy történnek a dolgok, ahogy te szeretnéd, és lehet, hogy ez így jobb. És higgy nekem, nemsokára minden egyenesbe fog jönni. – körülbelül egy percig nem mondott semmit, csak közelebb húzott magához, majd folytatta. – Valahogy ezt nem így akartam, és tudom, hogy te Niallt szereted, de úgy gondoltam, tudnod kell, hogy szeretlek, és rám bármikor számíthatsz.

Sziasztok! :3
Azzal kezdem, hogy mindenkinek KELLEMES HÚSVÉTOT kívánok. :)
Nem igazán fűzök hozzá semmit. Remélem, hogy tetszett, várom a visszajelzéseket! :)
Puszi: Nia*