7. fejezet

 Időhiány

A

 Niallal eltöltött este utáni napok számomra eseménytelenül teltek. Hivatalos vacsorák, jótékonysági események, és rengeteg unalom. A napokban az egyetlen jó dolog az volt, hogy Niallel minden egyes este beszéltem telefonon, ami feldobta az unalmas napokat. Egyre közelebb érzetem magam hozzá, és egyre szorosabb volt a kapcsolatunk. Az egyetlen gond az volt, hogy nem tudtunk összeegyeztetni egy időpontot a találkozáshoz. Amikor ő ért volna rá, akkor nekem volt olyan dolgon, amit nem tudtam halasztani, ha pedig nekem volt egy kis szabadidőm, akkor neki volt előre megbeszélt és lefixált dolga. Egy hét után már izgatottan vártam az este 8 órát, amikor megcsörrent a mobilom, és akár egy órát is képes voltam Niallel beszélgetni. Harry három napon keresztül hívogattam, de nem sikerült elérnem. Vagy foglalt volt, vagy nem vette fel a telefont, vagy pedig üzenetrögzítőre kapcsolt, ahol nem akartam neki üzenetet hagyni, így a sok sikertelen próbálkozás után már nem hívtam fel egyszer sem, elkönyvelve magamban azt, hogy nem akar velem beszélni. Nem egyszer megfordult a fejemben, hogy megkérdezem Nialltől, hogy mi van Harry-vel, de végül egyszer sem tettem.

Éppen a Büszkeség és Balítéletet olvastam, már körülbelül 10. alkalommal, amikor kaptam egy SMS-t.

Szombaton, Te, Én, egy cappuccino és néhány szelet süti. Mit szólsz hozzá? Niall

Mikor elolvastam az üzenetet majd’ ki ugrottam a bőrömből, és amikor elolvastam, még sikítottam is egyet. Tegnap este említettem Niallnek, hogy Június 2.-án lenne egy teljesen szabad napom, amikor nem kell csinálnom semmi kötelezőt, és végre találkozhatnánk, de ő akkor azt mondta, hogy nem ér rá. Már teljesen olyan volt, mintha Niallel évek óta ismernénk egymást, pedig személyesen még csak 2-szer beszélgettünk, bár az alatt a két alkalom alatt rengeteget. Gyorsan bepötyögtem Niallnek a válasz SMS-t.

Nagyon jó ötlet. Mikor, hol? Már nagyon várom. :) <3

Elküldtem Niallnek az SMS-t, majd beírtam a telefonom naptárjába, bár annak az esélye, hogy elfelejtem egyenlő a nullával. Néhány perccel az SMS-em elküldése után megérkezett a válasz is: Délután 2-re érted megyek, és beülünk majd valami kávézóba, a többi pedig meglepi. :) – ez után az üzenet után még legalább 15 SMS-t váltottunk egymással. Még szívesen váltottam volna üzeneteket Niallel, de le kellett mennem a nagyimmal teázni. Nagyon szerettem ezeket a délutáni teázásokat, mivel ilyenkor nagyon jót tudtam beszélgetni a nagymamámmal.

- Ráérnél szombaton? – kérdezte a nagymamám, miközben a heti programjainkról beszélgettünk.

- Miért? Mert igazából már van programom.

- Lesz egy jótékonysági bál afrikai gyerekek megsegítésére, ahol valakinek képviselnie kellene a Királyi Családot.

- Nem mehetne valaki más? Mint már említettem nekem már van programom.

- Mindenkinek más előre lefixált programja van. Mit terveztél szombatra? – kérdezte nagymamám, miután legcsalódottabb arcomat vettem elő.

- Találkoztam volna Niallel.

- Oh. Komolyak a dolgok ezzel a fiúval?

- Nem igazán, mivel alig tudunk találkozni. És most, mikor végre sikerült összeegyeztetnünk egy szabad délutánt közbejön ez a bál. Biztos, hogy nem mehetne valaki más?

- Megpróbálok beszélni édesapádékkal, hogy ők menjenek, de nem ígérek semmit.

- Köszönöm.

- Amúgy a múltkor még nem azzal a göndör hajú énekessel találkoztál? – Na, ezt a kérdést igazán kihagyhatta volna.

- Igen, de csak egyszer elmentünk vacsorázni. De semmi más nem volt. – Ezzel én lezártnak tekintettem a témát, majd megittam a maradék teám.

- Majd szólj, hogy végül mi lesz a szombattal kapcsolatban. – felálltam, majd felmentem a szobámba. Leültem az ágyamra, és folytattam tovább a könyvet, bár nem sokat olvastam belőle. Azon gondolkodtam, hogy miért akar a Nagymamám ennyire kicseszni velem. A gondolatmenetemet kopogás, majd ajtónyitás törte meg.

- Jó napot, Hercegnő!

- Szia, Joseph. Gyere be. – mosolyogtam rá, majd ő bejött a szobámba.

- Csak azért jöttem, mert a Királynő azt üzeni, hogy nagyon sajnálja, de neked kell menned szombaton a bálba.

- Oké. Köszönöm. Most légy szíves hagyj egyedül. – mondtam, és Joseph ki is ment a szobámból. Csak ültem az ágyamon, és gondolkoztam. Miért pont most van ez a bál? Miért nem mehet el rá más? Szomorúan törtöltem le egy kósza könnycseppet az arcomról, majd küldtem egy SMS-t Niallnek. Szia! Sajnos mégsem tudok találkozni veled szombaton, mert muszáj elmennem valami hivatalos jótékonysági bálba. Sajnálom. Remélem, hogy azért valahogy sikerül találkoznunk. Puszi: Sophia- Jobban szerettem volna felhívni, de mivel a könnyeimmel küszködtem, inkább az üzenetet választottam. Meglepően hamar kaptam választ. Szinte biztos voltam benne, hogy valami neked közbe fog jönni. N. – Miközben ezt a rövidke kis üzenetet olvastam elkezdtem sírni. Most miért haragszik rám? Ő is mondott már le találkozót velem, és én az teljesen megértettem. Neki most miért kell rám haragudnia? Bámultam ezt az üzenetet, miközben a könnyeim a telefonom képernyőjére hullottak. Egy papír zsebkendővel letöröltem könnyim, majd megírtam Niallnek azt a fejemben megfogalmazódó kérdést, aminek kíváncsi voltam a válaszára. Miért haragszol ezért? – A válasz nem üzenet formájában érkezett. Meglepettem emeltem a telefont a fülemhez.

- Szia! – szóltam bele először én a telefonba.

- Szia! - szólt bele Niall is. - Sajnálom az előbbi üzenetet. Nem én küldtem, hanem Harry. Azt hitte, hogy ez vicces. De remélem, hogy nem haragszol. – Harry?!

Sziasztok!

Bocsi, hogy nem lett olyan hosszú rész, mint amit ígértem, de a tanároknak most jutott eszükbe szinte mindenből dolgozatot íratni, és kiselőadásokat készíttetni, szóval én annak is örülök, hogy most ki tudtam tenni a fejezetet. Jövőhét végénél hamarabb ne nagyon várjatok tőlem friss fejezetet, mert valószínűleg nem lesz, de azért megpróbálok csodát tenni. :) Remélem, hogy azért tetszett a fejezet. :) Várom a visszajelzéseket. :)

Puszi: Nia^^