2013. január 19., szombat

8. fejezet


Miért csinálod ezt?

- Szia! - szólt bele Niall is. - Sajnálom az előbbi üzenetet. Nem én küldtem, hanem Harry. Azt hitte, hogy ez vicces. De remélem, hogy nem haragszol. – Harry?!
- Nem, egyáltalán nem baj. – Már hogy ne lenne baj!!
- Oké. Amúgy az sem baj, hogy nem érsz rá szombaton. A jövő héten én szinte minden este ráérek, szóval majd megbeszélünk egy találkát. – Szinte láttam magam előtt, ahogy Niall mosolyog, de én nem tudtam mosolyogni.
- Rendben. Majd akkor megbeszéljük. – gyorsan le akartam rázni Niall-t, hogy fel tudjam hívni Harryt.
- Oké. Majd beszélünk. Szia!
- Szia! – mondtam, majd letettem a telefont. Nem inkább az volt a bennem felmerülő első kérdés, hogy miért csinálta ezt Harry, hanem inkább az, hogy miért jó ez neki. Dühös voltam, és már majdnem sírtam is, de visszatartottam a könnyimet, és a dühömet is. Vettem egy mély levegőt, majd tárcsáztam Harry telefonszámát. Körülbelül 2 percig csörgött ki, mire Harry méltóztatta felvenni a telefonját.
- Bocsi, nem akarok most veled beszélni. – mondta, majd le is rakta a telefont. Mégis hogy képzeli ezt? Ő mondta azt, hogy ne találkozzunk többet, de azért azt nem szeretné, ha Niallel találkoznék. Nem igazán értem Harryt. De mivel azt mondta, hogy nem akar velem beszélni, ezért úgy döntöttem, hogy jegelem a témát, és lementem vacsorázni. Vacsora után nem nagyon csináltam semmit. Olvastam, zenét hallgattam, majd neteztem. Amikor megnyitottam az egyik hírportált meglepetten tapasztaltam, hogy rólam szól a főhír. Megdöbbenten, és egyre dühösebben kattintottam a cikkre.

„Niall Sophia hercegnővel randizik.”


Harry Styles ma este valószínűleg nagyon meglepte, és felidegesítette Niall Horant egy tévéinterjú során. Arról kérdezték Harryt és Niallt, hogy van e barátnőjük. Harry és Niall is egyértelmű nemmel válaszolt, de néhány másodperccel később Harry ezt mondta: „Niall már egy ideje Sophia hercegnővel randizik.” Ezen mondat hallatán mindenki meglepődött, legjobban Niall Horan. Az interjú további részében a banda ír tagja tőmondatokban válaszolt, de azt megerősítette, hogy tényleg találkozott már néhányszor a hercegnővel. A Királyi Család felől még nem érkezett megerősítés, de valószínűleg amint komolyabbra fordul a helyzet a két fiatal között, meg fogják erősíteni. Azt, hogy az élő adás után mi történt azt senki nem tudja, de az biztos, hogy Niall Horan nem örült annak, hogy Harry világgá kürtölte a hercegnővel való kapcsolatát. Az biztos, hogy a Directionerek nem ellenzik a kapcsolatot, nagy részük kifejezetten örül neki.
A videót az interjúról az alábbi linken megtekinthetik.
A fórumban kifejthetik véleményüket a hercegnő, és a One Direction ír tagja közötti kapcsolatról.

Bejegyezte: Elvira Doutz, 3 perccel ezelőtt

Nagyon dühös lettem, hogy Harry ezt csinálta, hiszen biztos, hogy tudta, hogy még egyáltalán nem vagyunk együtt, és még az se biztos, hogy valaha is együtt leszünk. Dühömben lecsaptam a laptop tetejét, és azonnal a telefonomért nyúltam. Harry megint váratott azzal, hogy felvegye a telefont, de végül felvette.
- Ide figyelj Harry, most hallgass végig. Miért jó ez neked, hogy ezt csinálod? Minden áron tönkre akarod tenni a kapcsolatomat Niallel? – egy pillanatra abbahagytam, és vártam, hogy mondjon valamit.
- Neked is szia! Ha annyira kíváncsi vagy rá, nem akarom tönkretenni a kapcsolatodat Niallel.
- Nem akarod? Ebben biztos vagy? Mert nekem a mai nap eseményeiből az jött le.
- Hidd el, hogy nem akarom tönkretenni a kapcsolatod Niallel. – hallatszott a hangján, hogy ő nem olyan ideges én, sőt, az is lehet, hogy ő egyáltalán nem ideges.
- Akkor miért csinálod ezt? Először küldted azt az sms-t Niall nevében, most pedig elmondtad a sajtónak, hogy randizok Niallel. Miért? Valamilyen okod biztos, hogy van.
- Az igazság az, hogy megbántam, hogy azt mondtam neked, hogy ne találkozzunk többet. – Ez egy kicsit meglepett, és egy kicsit le is nyugtatott.
- Akkor miért nem mondtad el ezt?
- Változtatna ez bármin is?
- Nem hiszem, de korábban lehet, hogy változtatott volna. – Nem mondott semmit, egyszerűen kinyomta.

Sziasztok!
Mint említettem lebetegedtem, így volt időm megírni a fejezetet. Remélem, hogy tetszik, és elnézést, hogy megint ilyen rövid lett, de nem tudtam máshogy befejezni. 
A folytatást nem tudom, hogy mikorra tudom hozni, de igyekszem vele. :)
Puszi,
Nia. 
U.Í.: Köszönöm a 6 rendszeres olvasót. *-*

4 megjegyzés:

  1. Egyszerűen imádtam. Nagyon furcsa volt ez az egész, hogy Harry elmondta, de jól tette, végül is lehet már látták is őket. Na mindegy. Siess a fojtatással:):)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Még nem látták őket, mert nem találkoztak nyilvánosan, eddig. :) Hát lehet, hogy jól tette, lehet, hogy nem, majd a folytatásbók kiderül. :) Sietek vele. :) Puszi. :)

      Törlés
  2. Szia ! most találtam a blogod nagyon jó Imádom gyorsan kövit :)

    VálaszTörlés