Prológus

Sziasztok!
Meghoztam az új történetem bevezetését. Kíváncsi vagyok rá, hogy lenne-e igény a folytatásra, mert ha nincs, akkor nem ézem értelmét folytatni. :)
Jó olvasást! :)
Puszi: Nia

Prológus

Reggel fáradtan másztam ki az ágyból. Megreggeliztem, majd bevonultam a fürdőszobába. Az ajtót nem zártam be, mivel ismét egyedül vagyok itthon, de ezt már kezdem teljesen megszokni. Egyedüli gyerek vagyok, az édesanyám még csecsemőkoromban elhagyott. Apa azt mondta, hogy még nem volt felkészülve az anyaságra, ezért ment el. Édesapámmal élek egy kis kertes házban London egyik külvárosi részében. A nagymamám mindig azt mondogatja, hogy nagyon hasonlítok anyámra, de én ezt se megerősíteni, se cáfolni nem tudom, ugyanis soha, egyetlen egy képet sem láttam róla. Mikor belenézek, a tükörbe sokszor gondolkodok azon, hogy vajon hogyan is néz ki, és most is ugyan így tettem. Hosszú, sötétbarna, hullámos hajam kicsit kócosan omlik a vállaimra. Kékeszöld szemeim alatt halvány karikák vannak az álmosságtól, mivel éjszaka ismét csak forgolódtam, és nagyon nehezen tudtam elaludni. Hideg vízzel megmostam az arcom, hátha attól egy kicsit éberebb leszek, majd fogat mostam, és korrektorral elfedtem apró bőrhibáimat. Szerencsére nem voltam olyan pattanásos, mint korombeli társaim többsége, így nem kentem magamra egy kiló sminket, csak éppen annyit amennyire szükségem van. A korrektoron kívül csak nagyon szolidan, egy kis szempillaspirált használtam. A fürdőszabában eltöltött idő után kinyitottam a szekrényem. Nem gondolkoztam sokat azon, hogy mit vegyek fel. Kivettem egy egyszerű kék felsőt, és egy farmert a szekrényből, majd felöltöztem. Minden reggel direkt úgy indultam el az iskolába, hogy éppen hogy beérjek csengetésre. Nem szerettem órák előtt a termekben lenni, mert az osztálytársaim akkor valószínűleg szekáltak volna valamivel. 30-an vagyunk az osztályba, ezek közül csak egy fiúval vagyok jóba, akit ugyan úgy kirekesztettek, mint engem, bár nem ugyan olyan okok miatt. Engem azért, mert később érkeztem az osztályba, és nem fogadott be senki a baráti körébe, Tomit kivéve, akit azért nem fogadtak be, mert buzi. Ő azonnal elkezdett velem barátkozni, amikor mindenki elutasított, és nagyon jó barátok lettünk. Megtanultuk, hogy ne figyeljünk az osztálytársainkra, és így tökéletesen meg vagyunk ketten, mint a szürke kisegerek az iskola további 700 tanulója mellett. Néha szoktak rólunk pletykálni, de már azokról sem veszünk tudomást.

Ebédidőben Tomival ültem az ebédlő egy kis eldugott zugában, és mint általában minden féléről beszélgettünk, amikor felhozta a koncertet.
- Jut eszembe. A One Directionnak koncertje lesz egy hónap múlva, és én nagyon szeretnék elmenni, de nem akarok egyedül. Tudom, hogy nem igazán szereted őket, de ez csak egy koncert. Eljönnél velem? – Igaz, tényleg nem szeretem a 1D-t, de Tomi már a kezdetektől imádja őket.
- Ha nagyon muszáj elmegyek. – mosolyogtam rá, mert akkor még nem tudtam, hogy ez a koncert mennyire meg fogja változtatni az életem.