2. fejezet - Try to be happy

Sziasztok! 

Nem tudom, hogy maradtak-e még olvasóim, de remélem hogy igen, ugyanis itt a második rész. Nagyon sajnálom, hogy még csak most sikerült megírni, és kitenni. A következővel igyekszem.:)

Puszi: Nia

Jó éjt! xx

Nem igazán tudtam, hogy mit vegyek fel az esti találkánkra. Ha nagyon őszinte akarnék lenni, abban sem voltam biztos, hogy Harry ezt nem csak egy viccnek szánta. Mivel csak egy Nando’s-ba megyünk így nem éreztem értelmét, hogy nagyon kicsípjem magam. Miközben lét felső között hezitáltam Tomi hívott fel,

- Szia! Mit csinálsz ma este? – kérdezte, és a hangjából ítélve nagyon vidámnak tünt.

- Szia Tomi! – kicsit hezitáltam, hogy mit mondjak neki, mert az igazat egyáltalán nem akartam. – Apát meghívták valami fotókiállításra és elkísérem. – A fotó kiállításos rész igaz, és meg is hívott, hogy menjek vele, de nemet mondtam.

- Jó neked. Akkor majd holnap beszélünk. – mondta még mindig vidáman, és nagyon kíváncsi voltam, hogy mi a boldogsága oka, de mire kérdezni akartam már kinyomta a telefont. Érdekes. Nem akartam sokáig ezzel foglalkozni, inkább visszatértem a készülődéshez. Egy hosszított fazonú kék felsőt és egy fekete cicanadrágot vettem fel fekete balerinacipővel. Szokás szerint nagyon halványan festettem ki magam, a hajamat pedig hullámosan, leeresztve hagytam.

8 óra előtt néhány perccel a Nando’s előtt várakoztam, és a kezemben az autógramm kártyát forgattam, és nézegettem. Még csak most vettem észre, hogy Niall aláírása fölé egy apró korona van rajzolva. Miközben a kártyát nézegettem megállt előttem egy srác, aki biztos, hogy nem Harry Styles volt, de tudta a nevem.

- Szia! Te vagy Aria ugye?

- Igen. Ismerjük egymás? – miközben ezt kimondtam elég sok féle válasz lehetőség futott át az agyamon.

- Személyesen még nem találkoztunk. Josh Devine vagyok, a One Direction dobosa. Harry említette, hogy mára meghívott ide egy lányt, de sajnos az utolsó pillanatban közbejött neki valami, így mivel tudta, hogy úgyis ide jövök kajálni a haverokkal velem üzent. Idézem, - előkapta a telefonját, és azt nyomkodta körülbelül 10 másodpercig, majd folytatta – „Sajnálom, hogy nem tudtam elmenni, legközelebb bepótoljuk.” Kacsintós smileyval a végén. – mosolygott rám Josh, nekem pedig ötletem sem volt, hogy mit mondjak.

- Hát... mondd meg neki, hogy semmi baj. – néhány másodpercig csak álltunk egymással szembe, és szerintem ő se, és én sem tudtuk, hogy most mit kéne mondanunk, végül ő törte meg a kissé kínos csendet.

-  Ha más úgy is itt vagyunk, és nekem a haverok lemondták a ma estét bemehetnénk enni valamit, mert személy szerint éhen halok. – nevetett, mire én csak elmosolyodtam.

- Oké, menjünk. – Bementünk, majd rendeltünk, és leültünk egy kissé félreeső asztalhoz. (Én nem akartam hagyni, hogy ő fizesse ki az én vacsorámat is, mivel nem is ismertük egymást, így ezen kicsit viccesen vitatkoztunk, de nem hagyta magát, szóval elmondhatom magamról, hogy meghívattam magam egy idegen sráccal vacsizni.) Rengeteget beszélgettünk, vagyis inkább Josh mesélt viccesebbnél viccesebb sztorikat minden féléről, amin én nagyon jól szórakoztam. Percről percre egyre jobban megkedveltem, és egyáltalán nem bántam, hogy Harry helyett vele töltöttem az estét. Már majdnem 10 óra volt, mire kijöttünk.

- Esetleg megkaphatom a telefonszámod? – kérdezte, amire én azonnal igent mondtam. Miután számot cseréltünk, Josh haza is akart vinni, de ezt nem hagytam. Apa szerintem idegösszeomlást kapna, ha megtudná, hogy ma egy olyan sráccal vacsiztam, akit eddig még nem is ismertem. Ráadásul úgy tudja, hogy Tomival töltöttem a ma estét. Szóval végül busszal mentem haza. Amikor benyitottam a bejárati ajtón baljós előjelnek találtam, hogy nem csak apa, de Tomi is a nappalinkban ücsörög, és minden bizonnyal rám vártak.

-  Merre jártál Aria? – kérdezte apa, majdhogynem fenyegető hangsúllyal. Először Tomira nézett, aki tőle elég szokatlan módon eszméletlen komoly arccal nézett rám, válaszra várva.

- Ööö…vacsoráztam.

- De nem Tomival. – mondta apa, úgy, hogy tudtam belőle, hogy el kell mondanom neki az igazat, addig úgysem hagy békén. Szóval elmeséltem nekik az egészet, bizonyítékként még az dedikált képet is megmutattam nekik, és úgy néztek ki, mint akik hisznek nekem, szóval hamar leszálltak a témáról. Még egy kicsit beszélgettem Tomival (tulajdonképpen elmondtam neki mindent a ma estével kapcsolatban), szinte már fenyegetett, hogy mondjak el neki mindent, amiket Josh mondott, így már majdnem éjfél volt, mire hazament. (Igen, nálunk a „kicsit beszélgettünk” majdnem két órát jelent) Ezután lementem egy kis nasiért a konyhába, ahol apával találkoztam.

- Komoly a dolog ezzel a sráccal, akivel ma találkoztál? – kérdezte szinte azonnal, ahogy beléptem a konyhába.

- Nem, még csak ma találkoztunk először. – Még nem igazán volt komoly barátom, sőt még barátom is csak egy volt, akivel mindössze 2 hétig jártunk, szóval apa egy kicsit aggódik ezen. Teljesen megértem. Múltkor a nagymamámmal beszélgettünk arról, hogy mennyire idegőrlő neki engem is nevelni, dolgozni, és mindeközben most alakulóban van valami kapcsolata egy másik orvossal a kórházból, bár erről én hivatalosan nem tudok, de valószínű, hogy a ma esti fotókiállításon vele volt. Ezek után apa nem kérdezett mást. Én kivettem egy vaníliás jégkrémet a fagyóból, majd felmentem a szobámba. Azon kaptam magam, hogy alvás helyett csak Joshon és a ma estén jár az eszem, és még a tweetjeit is elolvastam, amikor kaptam egy smst ezzel a szöveggel: Jó éjt! xx Josh D

Az egyszerű, rövid smst olvasva majd’ szívrohamot kaptam, olyan hevesen vert a szívem, és szerintem még el is pirultam. Nem tudtam, hogy erre most kéne-e válaszolnom, de úgy döntöttem, hogy illedelmes leszek, és válaszolok neki, akármit fog ezután gondolni. Mindössze 3 szót írtam be, de miután megnyomtam a küldés gombot még hevesebben vert a szívem, bár nem hittem, hogy ez egyáltalán lehetséges. Körülbelül 5 percig vártam a válaszra, de nem jött, de talán ez nem is meglepő, hiszen erre mit írhatott volna? Szerintem semmit. Végül mosolyogva feküdtem le aludni. Nincs mentség totálisan beleszerettem Joshba, és remélem, (nagyon úgy tűnik), hogy nem viszonzatlanul.